Eddig nem lehetett tudni, hogyan lett Szalainé Szilágyi Eleonóra törzsbére a végkielégítéskor 4,1 millió forint, miközben az alapfizetése 1,2 millió forint volt - mondta Vitézy Dávid, hozzátéve: a belső ellenőrzés most lezárult vizsgálata kiderítette, hogy Szalainé 2007-ben 33,5 millió forint egyéb juttatást, prémiumot kapott, ez emelte meg a végkielégítéskor számolt bérét. Az fb-tag közölte: bár ez törvényes volt, a jó erkölcsbe ütközik; a felelősöket a rendőrségi nyomozás fogja megnevezni.
Vitézy Dávid szerint a volt humánpolitikai igazgató egyetlen munkanapjára a törzsbérén felül 159 ezer forint jutalmat kapott. Az alapfizetésen kívül kifizettek neki alapprémiumot, amely minden esetben járt, továbbá többletösztönző prémiumot, ami fizetésének másfélszerese volt, ezen felül egyedi jutalmakat, például a bértárgyalások eredményes befejezéséért 1,5 millió forintot - fűzte hozzá.
Mint mondta, a Balogh Zsolt és Antal Attila korábbi vezérigazgatók által vezetett menedzsment a társaság számára előnytelenül gazdálkodott, nemcsak azért, mert Szalainé 100 milliós végkielégítést kaphatott, hanem azért is, mert határozott idejű munkaszerződéseket kötöttek. Számos olyan vezető volt, aki a felmondása előtt néhány hónappal kapott határozott idejű szerződést és emiatt távozásakor több tízmilliós végkielégítésben részesült.
Vitézy Dávid kitért arra: a belső ellenőrzés elkészített egy vizsgálatot arról, hogy 2003-ig visszamenőleg a vezetők közül ki mekkora végkielégítéssel távozott a cégtől, de ezt még nem tudták áttekinteni. Az látszik - mondta -, hogy 40-50 vezető is kaphatott 10 millió forintnál magasabb összegű végkielégítést.
A tanácsadói szerződésekkel is foglalkozott az fb, ezzel kapcsolatban a bizottság arra kérte Kocsis István vezérigazgatót: vizsgálja ki a Soda Reklám Kft.-vel kötött szerződést és tegyen feljelentést a rendőrségen, mert felmerült a hűtlen kezelés gyanúja. Vitézy Dávid emlékeztetett arra, hogy ez a cég készített tanulmányokat a kisföldalatti luxusmetróvá alakításáról és a libegőről. Közlése szerint ezek "alibi tanulmányok" voltak, már tavaly januárban készen voltak, holott azokat a BKV csak márciusban rendelte meg.
Elrendelte az fb a GPS Capitallel lobbistratégiára és a Cornus Kft.-vel válságkommunikációra kötött szerződés vizsgálatát is, előbbi szerződés szerinti összege 33 millió forint - közölte az fb tagja. Vizsgálat indult Horváth Éva, Hagyó Miklós sajtóreferense ügyében is, mert - közölte Vitézy Dávid - "működési zavart feltételez", ha valaki úgy kapja meg a fizetését, hogy nem jár be dolgozni. Hozzátette: Horváth Éva közvetlen főnökét, Zelenák Tibort rendkívüli felmondással elküldték a BKV-tól.
Zelenák Tibor szerződése az MTI birtokába került adatok szerint csak szeptember 29-én járt volna le, de a munkavégzés alól már korábban felmentették, megkapta 21 milliós végkielégítést is. Ezt most vissza kell fizetnie, mivel munkaviszonyának megszüntetését rendkívülire változtatták - mondta Vitézy Dávid.
A bizottság Fidesz által delegált tagja aggasztónak tartja, a BKV gazdálkodását, szerinte a cég novemberre fizetésképtelenné válhat, ha nem kap segítséget, ezért nyomatékosan kérik a tulajdonos fővárosi önkormányzatot, hogy intézkedjen a cég finanszírozásának rendezése érdekében.
BKV fb: előnytelen volt a korábbi jutalmazási rendszer
Előnytelen volt a BKV számára a felügyelőbizottság (fb) szerint az a jutalmazási rendszer, amelynek alapján a cég volt humánpolitikai igazgatója közel 100 milliós végkielégítést, illetve prémiumokat kaphatott - közölte pénteken az fb ülése után Vitézy Dávid, a bizottság Fidesz által delegált tagja.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.