A napilap szerdai számának ismertetése szerint erre azért van szükség, mert a főváros VIII. kerületét 1993 óta vezető Csécsei Béla a képviselő-testület szerdai ülésén bejelentette keddtől hatályos lemondását a polgármesteri tisztségről. Ezt a jobboldali többségű testület tudomásul vette, és minden frakció elismerte a vezető érdemeit. Olyannyira, hogy a kerület díszpolgára címre is érdemesnek találták.
Takács Gábor alpolgármester a Népszavának cáfolta azt a látszatot, hogy az SZDSZ zsarolta volna a pártból amúgy július közepén, az új elnök megválasztása után kilépett Csécsei Bélát. Hozzátette: büszkék Csécsei teljesítményére.
Novemberben lesz az időközi választás Józsefvárosban
November 22-ére írta ki a helyi választási bizottság az időközi polgármester-választást Józsefvárosban - értesült a Népszava.

Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Zelenszkij: Olyan biztonsági garancia kell, ami a gyakorlatban működik, földön, vizen, levegőben
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.