Inzultáltak egy BKV-sofőrt, közben egy utas meghalt

Két utas szóváltásba keveredett a 160-as autóbusz vezetőjével pénteken este a Forrásliget lakópark utáni szakaszon, az egyik utas a betörte a vezetőfülke ajtaját; eközben egy utas rosszul lett, majd életét vesztette – közölte a BKV.

  • MTI MTI
Inzultáltak egy BKV-sofőrt, közben egy utas meghalt

A BKV közleménye szerint az elkövetők elmenekültek. „Mivel mindezt nem kívánjuk tétlenül nézni, a BKV Zrt. vezetősége keresi a megoldást arra, hogy minél hamarabb kiépülhessen az a zártláncú, fedélzeti kamerarendszer, amely a járműveink belsejében történteket rögzítené, természetesen szem előtt tartva minden vonatkozó törvényi és adatvédelmi előírást” – áll a közleményben.

A BKV már két járművön felszerelte ezeket a kamerákat kísérleti jelleggel, ezen kívül sürgeti a hatékonyabb törvényi védelmet is. Mindebben számít az adatvédelmi biztos támogatására. A társaságnak – hangsúlyozzák a közleményben – kötelessége a közfeladatot közvetlenül ellátó munkatársakkal szembeni, egyre terjedő erőszak visszaszorítása, illetve annak megakadályozása, hogy esetleg komolyabb – a munkavállalók és az utasok testi épségét veszélyeztető – bűncselekmények következzenek be.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.