A kórházak 25,5 milliárd forintot kérnek. Ennek egy része az év elején zárolt 13,5 milliárd, de ellentételezést kérnek az áfaemelkedésből és az inflációs terhek növekedéséből adódó többletterheikre is. Ezzel az összeggel áll szemben a tárca 4,5 milliárdos ajánlata.
A felek két tárgyalási fordulón vannak túl, és eddig mind a kórházi érdekképviseletek, mind pedig a minisztérium ragaszkodott az álláspontjához. A legutóbbi konzultációt szeptember 22-én tartották.
Tovább tárgyalnak a kórházak plusz forrásairól
Kedden ismét tárgyal a kórházi szakmai szervezetek vezetőivel a gyógyintézeteknek juttatandó pluszforrásokról az egészségügyi minisztérium vezetése; a megbeszélésen várhatóan részt vesz Oszkó Péter pénzügyminiszter is.

Schmidt Mária: "Évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna venni Ukrajnát és Oroszországot az unióba"
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Fleck Zoltán kijelentései miatt tiltakozik a köztársasági elnök
Egyre fényesebben csillog az arany Trump miatt, miközben mindenki ül a dollárjain
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Egy részeg magyar férfi késsel támadt gyerekekre Bécsben
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.