Az ellenzéki politikus vizsgálóbizottság felállítása és a kormányfő felelősségének tisztázása mellett érvelt hozzászólásában. A kormányfő azt mondta, támogatja, hogy amennyiben igénylik, állítsanak fel vizsgálóbizottságot. Áll az elé, hogy a politikai felelősségét, de ha találnak, akkor a jogi felelősségét is megállapítsák.
Azt mondta, azon dolgozott gazdasági miniszterként és kormányfőként is, hogy minél több munkahely jöjjön létre Magyarországon, de csak a törvényesség betartásával. Erre kérte a pénzügyminisztert, s ennek szellemében járnak el, amíg kormányoznak - tette hozzá.
A fideszes képviselő azonnali kérdésében felidézte, múlt hét óta lehet tudni arról, valós értéküknél csaknem 600 millióval drágábban szerepelnek a sukorói ingatlan-csere szerződésben a pilisi és albertirsai földterületek. A főügyészség által kirendelt igazságügyi szakértő szerint a csereszerződéssel érintett területek összértéke 193 millió forint, ezzel szemben a szerződésben 787 millió forinttal szerepeltek - részletezte. Várhatóan szerdán a pénzügyi tárca be fogja jelenteni, hogy semmisségi pert, azaz bírósági eljárást indít ezen csereszerződések megsemmisítésére.
Bajnai Gordon azt mondta, a kormány dolga, hogy segítse Magyarországon a nagyberuházások létrejöttét. Ha egy beruházás háromezer munkahely létrejöttével kecsegtet, több mint egymilliárd dollár befektetést ígér, s azt, hogy sok százezer turistát hoz Magyarországra, akkor ez az országnak érdeke. Ha azonban egy ilyen ügyben bármilyen törvénytelenség, szabálytalanság fordul elő, a kormány dolga, hogy ezeket megakadályozza. Ezért vizsgálja a pénzügyminiszter, hogy történt-e bármilyen jogsértés az ügyben, s ezért kezdeményezte a vagyonkezelő az elmúlt napokban, hogy az általa korábban felkért vagyonértékelők és az ügyészségi értékelők állásfoglalását vessék össze.