A kormány még augusztus 26-i ülésén hatalmazta fel a miniszterelnököt arra, hogy "ha a helyzet úgy kívánja", indítsa meg ezt az eljárást - mondta Szollár Domokos, hozzátéve: a helyzet ezt most kívánta meg.
A tájékoztatás szerint az eljárás megindításával Magyarországnak az a célja, hogy az ügyet jogszerűen és megnyugtatóan zárja le annak érdekében, hogy hasonló incidensre a jövőben sehol Európában ne kerülhessen sor, és az uniós polgárok szabad mozgására vonatkozó európai irányelv, amely az unió működésének egyik alapköve, a jövőben egységes értelmezést nyerjen minden érintett országban.
Közölte, a kötelezettségszegési eljárás megindítása semmilyen formában nem érinti a Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök közötti szeptember 10-i, szécsényi megállapodás végrehajtását. Ezzel párhuzamosan Magyarország kész az együttműködés széles körű fejlesztésére Szlovákiával, a közös szécsényi nyilatkozat szellemében - tette hozzá.
Emlékeztetett arra: Sólyom László köztársasági elnök augusztus 21-én egy társadalmi szervezet meghívására érkezett volna Révkomáromba, azért, hogy beszédet mondjon Szent István szobrának avatási ünnepségén. A szlovák külügyminisztérium az uniós polgárok szabad mozgására vonatkozó irányelvére hivatkozva, szóbeli jegyzékben tagadta meg a magyar köztársasági elnök belépését Szlovákia területére.
A kormányszóvivő visszaidézte, hogy a magyar külügyminisztérium augusztus 24-i szóbeli jegyzékében sérelmezte az eljárást, és nyomatékosan kérte Szlovákiát a történtek tisztázására. Szlovákia szeptember 17-én jegyzékben válaszolt, mely szerint nem osztja az uniós irányelv értelmezésére vonatkozó magyar álláspontot, és továbbra sem adott elfogadható indoklást arra, miért tagadták meg köztársasági elnök belépést Szlovákiába.
Szollár Domokos felidézte, a két ország kormányfőjének szeptember 10-i szécsényi találkozóján mindkét fél fenntartotta eltérő álláspontját a kérdés jogi megítéléséről, és sajnálkozásukat fejezték ki az elmaradt látogatás körülményei miatt. A hasonló helyzetek kialakulásának megelőzése érdekében szakértőket kérték fel, hogy közösen dolgozzanak ki egy javaslatcsomagot a jövőre vonatkozóan.
Ezután Balázs Péter külügyminiszter írásbeli véleményt kért és kapott Jacques Barrot-tól, az Európai Bizottság alelnökétől, az EU bel- és igazságügyi főbiztosától, majd a kormány úgy döntött, hogy az Európai Bizottsághoz fordul, s kéri, hogy a testület a közösségi jogi szempontból vizsgálja meg a szlovák jogszabályokat és azok alkalmazását, valamint a közösségi jog megsértése miatt indítsa meg kötelezettségszegési eljárást.
Kötelességszegési eljárást indítunk Sólyom kitiltása miatt
Magyarország kötelességszegési eljárást indít az Európai Bizottságnál, amiért Sólyom László köztársasági elnököt augusztus 21-én nem engedték be Szlovákiába - közölte a kormányszóvivő kedden.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Nem hisz a független újságírásban, mégis a Független Közmédia Testületbe jelölte a Fidesz Császár Attilát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Zelenszkij: októberben rekord veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, volt olyan nap, amikor 2250 főt vesztettek
Sky News: Az orosz hadsereg az oleski tűzszünetet kihasználva fegyvereket csempészett be a területre
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
A kutatók beazonosítottak több kockázati tényezőt is, de még keresik azt az okot, ami mindezt megmagyarázza.