Kevés pénzből fenntartott szociális otthon, ami ráadásul - a nyomor szinonimájaként előszeretettel emlegetett - Szabolcsban van. Szürke, romos falakra és nagy szomorúságra számítunk - ágyékig járunk a prekoncepciókban. Pedig még a fővárosra köszöntő nyálkás hidegnek sincs nyoma az ország keleti részén. Süt a nap, amikor közel három órás autóút után megérkezünk Szakolyba. És az előítéletdöngető valóság folytatódik: a 150, 18 év feletti enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékosnak otthont adó intézmény japán kerteket idéző ingergazdagsága és rendezettsége, a színes falak és a mosolygós fogadtatás egy ebédben teljesedik ki. Abban az ételben, amelyre napi 100 forint jut a hivatalos büdzséből.

Merthogy az egész napi étkezést fejenként napi 310 forintból gazdálkodják ki az intézményben. Ezzel az információval szólította meg Turcsik László, az intézmény első embere a sajtót. A szakember egy néhány nappal ezelőtti sajtótájékoztatón - amelyet hat, a szociális ellátásban dolgozó országos szervezet tartott - nemcsak arról beszélt, hogy a 2010-es költségvetés tervei szerint 10-40 százalékkel kevesebb pénzből kell majd gazdálkodni, de ezt le is fordította a köz nyelvére: napi 310 forint reggelire, ebédre és vacsorára.

Galériánkhoz kattintson! © Stiller Ákos

„A környező települések gazdáitól vásároljuk fel a portékájukat, de nem annyiért, amennyit kérnek, hanem annyiért, amennyit adni tudunk: ha a karalábét 90 forintért kínálják, akkor azt mondom, nekem 35 forintom van rá, és általában megköttetik az üzlet” - avat be az igazgató a túlélési stratégiába a zöldségleves után és a bolognai spagetti előtt. Egyéb praktikák is vannak. Az intézmény kerítésén kívül fekvő földterületet az idős tulajdonosok napi egy ebédért cserébe hagyják a lakóknak megművelni. „Amúgy is adnék nekik ebédet, így legalább mindketten jól járunk” - magyarázza, miközben almával kínál, ami szintén helyi szerzemény.

Apa - sokan szólítják így az itt élők az igazgatót. Többségük gyermekotthonban, család nélkül nőtt fel, pontosabban azt az itt dolgozók jelentik nekik. Ha a központi forráskivonás miatt időseket és betegeket ápoló intézményeknek kell lehúzniuk a rolót, akkor az így utcára kerülő ellátottak vagy éhen halnak, vagy hajléktalanok lesznek, de azzal is számolni kell, hogy a megélhetésükért bűnözni kényszerülnek. "Olyan emberekről beszélünk, akik nem képesek az önfenntartásra, többségük mögött pedig nincs olyan család, amely gondoskodni tudna róluk" - sommáz Turcsik László, miközben a hozzá szaladó, sokszor nála idősebb „gyerekeivel” is elbeszélget az éretlen fügéről, a négyágyas szoba kettéfalazásáról vagy éppen gyakorlati tanácsokat ad kutyasétáltatáshoz. Néhány hónapos vizslája, Lujza ugyanis a szó klasszikus értelmében  közkincs itt.

Turcsik László © Stiller Ákos

És mi lesz, ha jövőre mégis kevesebb pénzből kell boldogulni? "Kevesebb embert tudok majd foglalkoztatni, bár így is 17 fővel mínuszban vagyunk a törvényi előíráshoz képest" - mondja, már-már beletörődőn. Akkor viszont kevesebb embernek kell ugyanazt a munkát elvégeznie, ahogy például az idősotthonokban is, ahol négyszer-ötször kell tisztába tenni egy-egy beteget, s egy nővérre akár 20 gondozásra szoruló lakó is juthat. "Maga szerint akkor mi lesz?" - szegezi nekem a kérdést. Nem tudom.

"Hatezer forintomba került, hát ez a bolondnak is megéri" - mondja nevetve Magyar József, aki párjával együtt részt vett már Turcsik László szervezésében egy erdélyi kiránduláson. Honnan volt rá pénz? - kérdezem. "Nagyon egyszerű: megkerestünk egy hasonló erdélyi otthont, a buszt felesben fizettük, s mi az ő lakóikat láttuk itt vendégül, ők pedig minket ott." Így, egy mondatban valóban olyan egyszerűnek tűnik. Ahogy az is, hogy 19 millió forintból megterveztetett és felépíttetett egy több lakásos családi házat az otthon területén, ahol külön szobákban, saját konyhával és társalgóval élhetnek a párok. "Mindez a BKV-s végkielégítések egyötödéből" - mondja a bajsza alatt, amikor körbevezet minket zöldre festett kis szobák, gyertyaöntőműhelyek és szerszámoskamrák között.

S ha már a számoknál tartunk, matekozunk még egy sort az igazgatói irodába érve: közel 224 millió forintos éves költségvetése van, ebből azonban több mint 175 milliót fizet ki bérként és munkaadói járulék formájában, a maradékból kell gazdálkodnia. "Ahhoz, hogy a pénzünknél legyünk, az ellátottaktól legalább havi 69 ezer forintot kellene beszednünk, ehhez képest 54 ezer forintban tudtuk megállapítani a térítési díjat, ami az állami normatívát kiegészíti, s vannak olyanok, akiknek olyan alacsony a rokkantnyugdíjuk, hogy még ezt sem tudjuk tőlük beszedni" - magyarázza.

© Stiller Ákos

"Egy baloldali miniszter a jobboldali igazgató falán" - mutat a világos faburkolatú irodában a fotóra, amelyen ő és Kiss Péter egykori szociális miniszter kezet fognak,s akiről úgy emlékszik meg: őszintén tenni akart a szociális ágazatért. "Azt kérdezik tőlünk, hogy egyeztettünk-e. De kivel? Hat év alatt nyolc miniszterünk volt. A politikusokat és a döntéshozókat meghívhatjuk otthonokba és klubokba, de vagy el sem jönnek, vagy jegyzetelnek egy sort és nem történik semmi" - magyarázza. "Egyszer az egészségügyhöz, egyszer a munkaügyhöz csapnak minket, de könyörgöm, mi köze van egy értelmi fogyatékosnak vagy demens öregembernek bármelyikhez?!" - szegezi nekem a már láthatóan sokszor feltett, de válasz nélkül maradt kérdést.

Hasonló hevességgel idézi fel az esetleges demonstrációra vonatkozó újságírói érdeklődést is: "Mit csináljunk, öltöztessük fel szépen a beteg öregeket és az értelmi fogyatékosokat, hívjunk buszokat és menjünk a Kossuth térre?!? Ennél több méltóság kell, legyen ebben az országban!" - mondja. Miért nem csatlakoztak a kórházakhoz? - vetem fel. "A kórházak állapota majd’ mindenkit érint, viszont azt a területet, amin mi dolgozunk, nagyon távolinak érzi mindenki, pedig bárki és bárkinek a szerette kerülhet ilyen helyzetbe, de amíg a döntéshozók körében nincs személyes érintettség, addig nem változik semmi" - mondja.

Te ki vagy és honnan jöttél?

Az otthonos, 1-4 ágyas szobákba benézve záporoznak az ott lakók kérdései, akik kivétel nélkül mosolyogva invitálnak egy-egy körbenézésre. "Te ki vagy, honnan jöttél? Budapestről, jaj az nagyon messze van, de egyszer én is elmegyek oda!" - mondják, miközben büszkén mutogatják a szekrénybe rendezett ruhákat, a tévét, aminek új helyet kellett keresni, hogy jól lehessen látni az ágyból, és a csoportképet, ami a legutóbbi kiránduláson készült. A törvény nagyon pontosan meghatározza, mi mindent is kell biztosítani az ott élőknek például tisztálkodószerekből. "Hát ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy megvesszük a Tesco gazdaságos tusfürdőt, s ha Dove-ot akar, akkor azt a saját zsebpénzéből fedezi" - szól a lakóotthon Gazdálkodj okosan!szabálya. Az ellátottakról vaskos dossziékat vezető szakemberek fizetése 100-105 ezer forintnál általában nem több, pályaelhagyásuk azonban komoly problémákat okozhatna az ágazatban.

© Stiller Ákos

A 150 értelmi fogyatékos ember minitársadalmában is szövődnek szerelmek, vannak költözések egyik szobából a másikba, és valószínűleg ebben a közösségben a legmagasabb az egy emberre jutó olimpiai bajnokok aránya. Itt van ugyanis Algács Dezső, aki Sanghajban, a Speciális Olimpián asztaliteniszezőként aranyérmet szerzett egyéniben és párosban is. Pénzt ugyan nem, de egy oklevelet kapott érte, s szponzora is lett, most éppen Dániába készül. Kiss Attila pedig - aki leginkább a Pál utcai fiúk szereplőire emlékeztet ballonkabátjában, kötött mellényében és sildes sapkájában - az esküvőjét tervezi, és a 2011-es kiköltözését az otthonból - 2010-ről sikerült lebeszélni a gazdasági válságra hivatkozva.

A válságot és az ennek okán kialakult helyzetet az intézmények is tudomásul veszik, de nincsenek tartalékaik. "Nem üstdobos tüntetéseket szeretnénk, hanem tisztességes párbeszédet" - mondja Turcsik László. Azt mondja, Kórózs Lajos államtitkár és Herczog László szociális miniszter is jószándékkal állnak a problémához, értik, hogy baj van, de kérdés, hogy ezt a pénzekről döntő politikustársaiknak hatékonyan tudják-e kommunikálni. "Ha csökkenteni kell a normatívát, rendben, de akkor a másik oldalon például döntsenek arról, hogy ne kelljen ipari fogyasztóként fizetnünk az áramot és a gázt, vagyis 40 százalékkal drágábban vásárolnunk" - mondja, bizonyítva, hogy a megoldáskeresés szándékával fordulnak a döntéshozókhoz.

Megoldásnak pedig lennie kell, mert sem az elkötelezett szakemberek küzdelme, sem a kiszolgáltatott idősek és betegek érdekérvényesítésének hiánya nem jogosíthatja fel a döntéshozókat arra, hogy figyelmen kívül hagyják a kérésüket - így érzi az ember, ha néhány órát eltölt velük. Marasztalnának még egy kávéra, de indulnunk kell. A szakolyi napsütésből a budapesti szélviharba.

KA