Kedden 10 és 12 óra között a mellékvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul figyelmeztető sztrájkot tart az öt reprezentatív vasutas szakszervezet.
A BKV tájékoztatása szerint a munkabeszüntetés ideje alatt, egészen 13 óráig utazhatnak a járatokon a kétheti, havi, valamint 30 napos vasúti bérlettel és MÁV arcképes igazolvánnyal rendelkező utasok. A bérletek, ahogy korábban is, a pályaudvarok közelében közlekedő járatokra érvényesek.
Vasutassztrájk: a BKV elfogadja a vasúti bérletet
A keddi vasutassztrájk ideje alatt elfogadják a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) járatain a MÁV-START Zrt. által kibocsátott vasúti bérleteket - tájékoztatta a fővárosi közlekedési társaság.
Döntést hozott a kormány a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Bejelentették, hogy 3,6 milliárdért rendezik a kórházi légkondihelyzetet
Haladékot kaptak azok, akik elakadtak az évek óta döcögő napelemes pályázattal
Para-Kovács Imre: Búcsúlevél a Fideszhez
A Kúria döntött az MTA-vagyonnal kapcsolatos perben
Hankó Balázs nem 261, hanem több mint 1000 milliárd forint állami támogatásról állapodott meg a választások előtt Krausz Ferenccel
A kormány terve szerint csak olyan cég indulhatna közbeszerzésen, amelynek átlátható a tulajdonosi háttere
Orbánék családtámogatási rendszere jövedelmileg kettészakította az országot
Reagált a halálos ítéletre az MCC
Kapitány István leváltotta a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjét
Kovács Zsolt tavaly szeptember óta állt a bank élén.