Kiderült, hogy "semmiféle szakmai szolidaritás nincs", minimális az e területen dolgozók önvédelmi képessége, nem létezik egy szakmai értékrend, s "a szakma kiemelt szereplői valamelyik fordulatban óhatatlan módon elárulták magukat a politikának vagy a gazdaságnak" - közölte Lengyel László.
Véleménye szerint a kérdés az, hogy sikerül-e kinevelni egy olyan fiatal generációt, amely nyugat-európai vagy tengerentúli színvonalon műveli a rádiós, televíziós vagy internetes médiaműfajt.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki posztjáról nem sokkal korábban lemondó Majtényi László úgy fogalmazott: "a médiaháború csataterének füstölgő romjai között mászkálunk". Úgy véli, a helyzetet jól jellemzi, hogy a legutóbbi médiatörvény-tervezet "kétpárti irányítás alá helyezte volna" a közmédiumokat.
Majtényi: "A médiaháború csataterének romjai között mászkálunk".
Az elmúlt másfél évtizedben megsemmisült a magyarországi médiaelit - mondta Lengyel László közgazdász, politológus, publicista a Nemzeti Média Kerekasztal csütörtöki rendezvényén, Budapesten. Ugyanott felszólalt Majtényi László is, aki ma mondott le az ORTT elnöki posztjáról.
Sírba rántja a NER a napilapokat, de a Nemzeti Sportra lecsapna a Central tulajdonosa
Magyar Péter javaslatára felmentette Sulyok Tamás az NMHH elnökét
A Nemzeti Információs Központ vezetőjét is felmentette Magyar Péter
A közlönyből tudták meg az alkotmánybírók, hogy mégsem költöznek a Várba
Kapitány István csapatépítő trénerként szerepel, 6 ezer forintért bárki tanulhat tőle
Élvezzük ki, amíg még tart: Ronaldót vagy Modricot most láthatjuk utoljára a vb-n
Gergely Márton: Harminchat fokos házban égek
Mégsem épül meg az MCC új központja a Gellért-hegyen
„A felelős gazdálkodás, valamint a kialakult helyzet” miatt.