A Győr-Moson-Sopron megyei 5. számú egyéni országgyűlési választókerületben, Csornán és környékén azért kell időközi választást tartani, mert a térség parlamenti képviselője, a fideszes Áder János mandátumot szerzett a júniusi európai parlamenti választáson. A két megbízatás a törvények értelmében összeférhetetlen, ezért Áder János július 13-án lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.
A választáson öt jelölt indul: Balogh Csaba (MSZP), Demjén Mihályné (Civil Mozgalom), Gyopáros Alpár (Fidesz-KDNP), Molnár Tivadar (MIÉP) és Takács Krisztián (Jobbik Magyarországért Mozgalom). A választás akkor lesz érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak 50 százaléka plusz 1 fő részt vesz. Eredményes akkor lesz, ha a jelöltek egyike megszerzi a szavazatoknak több mint a felét. Ha ma nem sikerül képviselőt választani, a második fordulót két hét múlva, november 22-én tartják.
A Pest megyei Dunakeszi 8. számú körzetében az egyik helyi képviselő halála miatt tartanak ma időközi önkormányzati képviselő-választást. Öt jelöltre lehet szavazni, közülük a legtöbb voksot elnyerő induló lesz a körzet új képviselője.
A Baranya megyei Komlón szintén az egyik önkormányzati képviselő halála miatt lesz ma időközi önkormányzati képviselő-választás. Kilencen indulnak a képviselői posztért, közülük hatan független jelöltként.
A Békés megyei Lőkösházán polgármestert és képviselőket is választanak ma, mivel a korábbi testület a nyáron - személyi ellentétek miatt - az önfeloszlatás mellett döntött. A polgármesteri székért három, a kilenc képviselő-testületi mandátumért pedig összesen 26 jelölt indul.
Áder utódját választják ma meg Csornán
Csornán és környékén időközi parlamenti képviselő-választást tartanak, Dunakeszin, Komlón és Lőkösházán pedig önkormányzati képviselőket, illetve polgármestert választanak ma; szavazni reggel 6 órától 19 óráig lehet.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.