Az Országgyűlésben 334 igen, 3 nem és 11 tartózkodás mellett fogadták el az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvény módosítását.
A parlament június végén fogadta el azt a törvényt, amely szerint 2010-től az országgyűlési képviselők javadalmazása adóköteles, és megszűnik a képviselői költségtérítés. A törvényt azért kellett most módosítani, mert a nyári törvényhozási "baki" miatt a parlamenti képviselők egy része, a tisztségviselők, a költségtérítés jövő évi megszüntetésével a jelenlegi költségtérítésük dupláját kaphatták volna választókerületi pótlék címén.
Maximálták az országgyűlési tisztségviselők pótlékát
Az országgyűlési tisztségviselők jövőre a bizottsági alelnököknek járó választókerületi pótléknál nem kapnak nagyobb összeget: pótlék megállapításánál - vetítési alapként - legfeljebb az alapdíj kétszerese vehető figyelembe; ezzel korrigálta hétfőn a parlament a még nyáron elfogadott törvényhozási "bakit".

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.