Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A sukorói telekcsere ügyében a vagyonkezelő volt vezérigazgatóját már nem lehet felelősségre vonni, más személyeknél pedig nem tartja megalapozottnak a munkajogi felelősségre vonást a Pénzügyminisztérium - közölte a tárca, miután lezárult a sukorói telekcsere ügyében indított, és többször meghosszabbított vizsgálat.
A tárca szerint a különböző független értékbecslők által készített értékmeghatározások között olyan nagyfokú ellentmondás áll fenn, hogy ebben a kérdésben csak bíróság hivatott állást foglalni. A vizsgálat meghosszabbítását azzal indokolta a tárca, hogy figyelembe lehessen venni az újabb fejleményeket, amilyen a Központi Nyomozó Főügyészségen beszerzett igazságügyi szakértői vélemény. Ez a csereterületek forgalmi értékét a szerződésben szereplőnél lényegesen alacsonyabbra becsülte.
Ennek figyelembevételével kérte fel a pénzügyminiszter a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-t, hogy folytassanak egyeztetést Joav Blummal a csere előtti eredeti állapot helyreállítása érdekében, és ha ez nem hoz eredményt, kezdeményezzék bíróságnál a szerződés megtámadását, érvénytelenségének megállapítását. Ez utóbbinak az MNV Zrt. eleget tett.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy a döntés előkésztése és végrehajtása során felmerültek hiányosságok, formai gondok. Az MNV Zrt. korábbi vezérigazgatójának munkajogi felelősségre vonására azonban nincs mód, miután más ügyekben felmerült problémák miatt időközben munkaviszonya rendkívüli felmondással megszűnt. A vizsgálat más személyek esetében munkajogi felelősségre vonás kezdeményezését nem tartja megalapozottnak.
Büntetőjogi felelősség kérdésében a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban van az eljárás, ami mindezidáig vádemelésig nem jutott el. Vádemelés esetén az illetékes bíróság feladata, hogy határozzon a büntetőjogi felelősség megállapítás kérdésében - áll a közleményben.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.