Az MSZP múlt pénteken terjesztette be az Országgyűlés elé a civil szervezetek által megfogalmazott, az átlátható kampányfinanszírozásról szóló javaslatot, a Fidesz-KDNP hétfőn nyújtotta be saját indítványát az olcsóbb és átláthatóbb kampányról.
Az alkotmányügyi bizottság hétfőn tárgysorozatba vette és általános vitára ajánlotta a Tóbiás József (MSZP) által jegyzett, korábban a Trancparency International és a Freedom House által megfogalmazott, a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló javaslatot.
Ez azt szorgalmazza, hogy a választást a szavazást megelőzően 60 nappal kell kiírni. A választási kampány a választás kitűzésének napjától a szavazást megelőző nap 0 óráig tart; a jelöltekre a jelölő szervezetek legfeljebb 5 millió forint költhetnének, ezt az összeget 2011-től a fogyasztói árindexszel évente kell növelni. Létrejönne a kampányszámla, és kampányidőszakon kívül politikai hirdetés nem lenne közölhető. A műsorszolgáltatók politikai hirdetést csak a választást megelőző 21 . napot követően sugározhatnának. A szocialista a törvényjavaslat a kihirdetését követő 30. napon lépne hatályba.
A Fidesz-KDNP javaslata szerint a választást legkésőbb 30 nappal a szavazás napja előtt kellene kitűzni. Az ellenzéki frakciószövetség is létrehozná a kampányszámla intézményét, de nem emelné a jelöltekre költhető 1 millió forintos összeget, és megtiltaná, hogy az országos kereskedelmi műsorszolgáltatók a kampány ideje alatt politikai hirdetést tegyenek közzé.
A Fidesz-KDNP kötelezné a kormány tagjait, hogy választási kampány ideje alatt a választással kapcsolatos kiadásaikat jelölő szervezetük kampányszámlájáról történő átutalással egyenlítsék ki a központi költségvetésnek. Az ellenzéki javaslat a kihirdetése napján lépne életbe. A parlament november 30-án utasította el az MSZP pártfinanszírozás átláthatóságára tett javaslatát. A Fidesz szavazás előtt akkor azt kérte, az Országgyűlés vegye inkább tárgysorozatba az ő javaslatát.
Két kampányfinanszírozási javaslat van a parlament előtt
Egy MSZP-s és egy fideszes javaslat is fekszik a Ház előtt a kampányfinanszírozásra vonatkozóan, előbbit az alkotmányügyi bizottság már általános vitára alkalmasnak is találta.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.