A Fidesz-hátország nem vesztegeti az időt. Orbán Viktor pártjának győzelmében a közvélemény-kutatások láttán mindenki biztos, s a friss médiafejlemények arra utalnak, az egész pályás letámadás most nem követi, hanem megelőzi a kormányváltást. Az idén július–szeptemberben felállított, Fellegi Tamás László vezette Infocenter-sajtócsoport vállalkozásának, az Advenio Műsorszolgáltató Zrt.-nek (HVG, 2009. szeptember 19.) a jelentkezése az egyik országos kereskedelmi rádiós jogért arra utal, hogy a Fidesz betonbiztos médiaháttérrel szeretne nekivágni a közelgő választási kampányoknak.
HVG |
Az Advenio pályázatának sikere persze korántsem jelentené azt, hogy a mögötte álló, alacsony hallgatottságú budapesti Lánchíd Rádió országossá lesz. A közéleti programokat kínáló csatornák között az MR1-Kossuth megingathatatlanul vezet, a közszolgálati adó ott is utcahosszal veri konkurenseit – közéjük értve a Lánchidat némileg megelőző Inforádiót és Klubrádiót is –, ahol azonos a vételkörzetük. Noha a közrádió hallgatósága közismerten „öregebb”, ez a választásikampány-tervezőknél nem feltétlen hátrány: ha pénze nincs is a nyugdíjasnak, voksa éppen úgy egy van, mint a milliomosnak.
Valószínűbb verzió tehát, hogy zenés kereskedelmi rádiót üzemeltetve az lenne az Advenio feladata, hogy az Infocenter-csoport pénzgyára legyen. Ami persze nem zárja ki, hogy a Lánchíd lépésről lépésre terjeszkedjék – frekvenciapályázatokon nyerve vagy cégvásárlás révén –, mint ahogy például a Klubrádió tette. A hivatalos közlemény szerint egy koppenhágai központú kockázatitőke-társaság, a Defap (pontosabban annak friss cége, a Central Media Holdings Aps) fektetett be az Infocenter.hu Zrt.-be. Ekkor viszont előbb-utóbb ki akarják venni a hasznot, s ez esetben leginkább az Advenio sikere lehet a reményük. A Lánchíd ugyanis masszívan veszteséges, s az augusztus végén felvásárolt Heti Válasz se hoz annyit, hogy kitermelje a defaposok által remélt összeget. Nem kizárt persze az sem, hogy az új kormány kitömi majd pénzzel az infocentereseket; kapott már Fellegi-cég – az Euroatlantic Rt. – komoly kormányzati megrendeléseket az Orbán-kormány idején.
HVG |
Noha a Lánchíd Rádió szeptember közepén átkerült a Nemzet-csoporttól az Infocenter-vállalategyüttesbe, korántsem biztos, hogy minden szál megszakadt köztük. A lánchidas Advenio székhelye a Magyar Nemzet-házban van, ami szinte felkínálja azt a gondolatmenetet, hogy nem pusztán egy dániai cég és az ELTE jogi karának a nyolcvanas években oly népszerű fiatal oktatója, az elismert Gramsci-szakértőből médiavállalkozóvá lett Fellegi pénze áll az Advenio mögött, hanem valahol a háttérben Simicska Lajos várakozik. Szinte biztosra vehető az is, hogy az Advenio-főtulajdonos Nyerges Zsolt ügyvéd a pályázat sikere esetén előbb-utóbb átadja a helyét valakinek. Az efféle késleltetett hatalomátvétel nem példátlan: 1994-ben például strómanok szerezték meg az államtól a Mahirt a B-Reklám Kft.-n keresztül, s abban néhány hónap múlva bukkantak fel az igazi gazdák, köztük Simicska.
HVG |
Az Advenio győzelme tehát megalapozná az Infocenter-cégcsoport gazdasági stabilitását. Erre a Nemzet-vállalkozásoknál már nincs ekkora szükség. Még a tavaly veszteséges Nemzet Kft. is úgy határozott az idén, hogy kifizet 70 millió forint osztalékot. Így döntött a HírTv Zrt. és a mögöttük álló – Töröcskei István exbankár által irányított – Pro-Aurum Zrt. is. Nem is kis összegekről van szó: a Pro-Aurumnál – részint az eredménytartalékból – közel egymilliárd, a HírTv-nél 285 millió forintról.
A legnehezebb helyzetben jelenleg Széles Gábor médiacsoportja van. Az iparbáró az elmúlt években milliárdokat ölt újságjaiba és tévéibe, s bár nagyszabású tervei egy részét – például egy vidéki napilaphálózat kiépítését – fel kellett adnia, az első eredmények már megmutatkoznak. A Magyar Nemzetet és a Hír Tv-t jobbról előzve még nem sikerült nyereségessé tenni a cégeket, ám a Széles-féle Magyar Hírlap az eladott példányok számában már beérte a baloldali Népszavát.
HVG |
E három cégcsoport erős hadállásokat jelent majd a 2010-es választási évben a Fidesznek. A jobboldal politikusai által sokat emlegetett balliberális médiatúlsúlynak biztosan vége. Az pedig, hogy meddig billen a mérleg nyelve, elsősorban attól függ, az új kormány mennyire akar és tud majd rátenyerelni a kiegyensúlyozottságra hivatott közmédiára.
JUHÁSZ GÁBOR