Józsefvárosi polgármester-választás

Teljes hatalomátvétel előtt áll a Fidesz a régen baloldali erősségnek számító Józsefvárosban, most megszerezheti a polgármesteri posztot is a meglévő képviselő-testületi többség mellé.

  • HVG HVG
Józsefvárosi polgármester-választás

Újabb fővárosi kerületet veszít el november végén a baloldal, s ez egyben a szabaddemokraták egyik utolsó budapesti erősségének összeomlásával is jár. A november 22-i józsefvárosi polgármester-választásnak ugyanis a négy induló közül a Fidesz jelöltje a toronymagas esélyese, márpedig itt 1990 óta nem termett babér jobboldali jelöltnek. Eddig csak SZDSZ-esek vezették a kerületet, mégpedig az első két év kivételével ugyanaz a politikus, Csécsei Béla volt a polgármester. Ő egészségi állapotával indokolta a lemondását, bár nyilván az is közrejátszott a távozásában, hogy a nyári SZDSZ-elnökváltás után más neves vezetőkkel együtt kilépett a pártjából, s így légüres térbe került.

Csécsei örököse – gyakorlatilag ezzel kampányol az önálló megméretéshez ragaszkodó szabaddemokraták jelöltje – Takács Gábor alpolgármester, aki a pártból való kilépésben nem követte volt főnökét. Sőt, a Csécsei lábadozása miatt a polgármesteri teendőket már egy éve ellátó Takács határozottan kiáll a jelenlegi pártvezetés mellett. Neki is, akárcsak az LMP jelöltjének, Kispál Gergely újságírónak, legfeljebb a támogatói kör felmérése lehet a célja. A nyári európai parlamenti választáson a kerületben az LMP elverte a szabaddemokratákat, Takács nyilván revánsot szeretne, sőt még a szocialista jelöltet, Komássy Ákost is meg szeretné szorongatni.

Komássy – aki Medgyessy Péter miniszterelnök személyi titkára volt, s most is a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozik – nincs könnyű helyzetben. Eredetileg azért igazolt át ugyanis a józsefvárosi szocialistákhoz, hogy a jövő évi parlamenti választáson ő legyen az egyéni képviselőjelölt, s addig megismerhetik a kerületben. A váratlan polgármester-választás miatt a vártnál könnyebben és gyorsabban megismerhetik. A sofőrként egy halálos autóbalesetben érintett Komássy hátránya, hogy korábban a lakosok nem sokat hallottak róla, nem vett részt a helyi politikai életben, nem köthető a nevéhez semmiféle józsefvárosi tevékenység.

Az is a Fidesz malmára hajthatja a vizet, hogy nem közös szocialista–szabaddemokrata jelölt indul. Pedig az utóbbi két választáson már Csécsei is csak úgy tudta megszerezni a polgármesteri széket, hogy a két párt közösen indította: 2002-ben MSZP–SZDSZ-jelöltként győzött, 2006-ban pedig nem indult vele szemben szocialista jelölt. Igaz, végül ez a kerületi szocialista szervezet széteséséhez vezetett. Csécsei a 2006-os parlamenti választás második fordulója előtt visszalépett ugyanis a kerületi szocialista elnök, Hárs Gábor javára, s a megállapodás úgy szólt, hogy ezt a gesztust az MSZP a polgármester-választásnál viszonozza. 2006 őszén azonban vita tört ki a szocialista szervezeten belül, mert a pártvezetés egy része nemcsak Csécseit, hanem valamennyi jelöltet közösen szerette volna indítani a szabaddemokratákkal. Hárs és hívei ezt nem fogadták el, az önállóság mellett kardoskodtak. Végül az ő álláspontjuk győzött, ám ez a kerület elvesztéséhez vezetett. Azóta az önkormányzati képviselők többségét a Fidesz adja, az MSZP-kudarc pedig 2006 végén Hárs leváltásához vezetett a kerületi elnöki posztról. Ő nem sokkal ezután híveivel átigazolt a Kapolyi László vezette MSZDP soraiba.

A Fidesz jelöltjének, Kocsis Máténak, ha győz, nem kell majd társbérletben kormányoznia, mint Csécseinek. Kocsis a politikai pályáját a zöld szervezetek alapítójaként ismert Droppa György mellett kezdte mint a Környezetvédelmi Unió vezetője, s először egy Vörösmarty téri, koporsókkal rendezett performansszal hívta fel magára a figyelmet. A Józsefvárosban felnőtt jogász alpolgármesteri tisztet is betöltött az utóbbi években, az oktatás ügyei tartoztak hozzá, 2008-ban pedig ő lett a kerületi Fidesz-frakció vezetője is.

Meglepetés, hogy a Jobbik nem indított jelöltet, hiszen a párt első áttörése idén januárban a szomszédos kerületben, Ferencvárosban történt egy parlamentiképviselő-választáson, amikor Szegedi Csanád 7,6 százalékot kapott. Hírek szerint a Jobbiknak nem volt karizmatikus jelöltje a polgármesteri posztra, s ezért nem indult, pedig a szabaddemokraták vagy a szocialisták esetleges legyőzése hivatkozási alap lehetett volna a jövő évi parlamenti választások előtt. A párt az európai parlamenti választáson a Józsefvárosban is jól szerepelt, a szabaddemokratákat messze megelőzte, s megközelítette a szocialistákat is.

RIBA ISTVÁN