Mesterházy Attila frakcióvezető, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten újságírókkal közölte: a törvényjavaslatról február elején négypárti egyeztetést kezdeményeznek. A politikus, miután tárgyalt az izraeli parlament, a kneszet Keresztény Szövetségesek Választmánya delegációjával, közölte: bízik abban, hogy a többi parlamenti erő is támogatja a javaslatot, ezzel hitet téve amellett, hogy a szélsőséges, fasiszta, rasszista nézetek elfogadhatatlanok Magyarországon.
A holokauszttagadás ügyében a szocialisták is kezdeményeztek alkotmánymódosítást tavasszal, mire a Fidesz alkotmánymódosítást nyújtott be, amelyben az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás tagadását büntetnék.
A Fidesz és az MSZP ugyanazt akarja
A holokauszt és a kommunizmus bűneinek tagadását tiltó törvényjavaslatot kezdeményez az MSZP. Korábban hasonló tartalommal nyújtott be alkotmánymódosítást a Fidesz.
Lakatos Péter: Aki betartja a törvényeket, annak drágább külföldi munkaerőt alkalmazni
Az ukrán pénzszállítók ügyvédje szerint Orbánék pontosan tudták, hogy nem volt törvényi alapjuk az aranykonvoj elfogására
Tóta W. Árpád: Magyarország, okosotthon
Török Gábor és Melléthei-Barna Márton is megszólalt azután, hogy Magyar Pétertől elvették a szót a parlamentben
Abszolút melegrekorddal tetőzhet a hőhullám – a keddi kánikula hírei egy helyen
42 Celsius-fokot mértek, megdőlt az országos abszolút melegrekord Szécsényben
Íme, a várnegyed tervei – ahogy Orbán a betonba öntött százmilliárdokat elképzelte
Felszámolás alá került a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató, a cég szerint eljárási hiba történt
Panyi Szabolcs: Orbán Viktor az aranykonvojügy érintettjeivel egyeztetett Mészáros Lőrinc villájában
Lánczi Tamás reagált a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésére
Hálapénz elfogadása közben értek tetten egy orvost Szolnokon
Videó: zavargások törtek ki Hollandiában a vb-búcsú után, az ünneplő marokkóiak a rendőröket is megtámadták
Nemi erőszakkal vádolják, rendőrségi eljárás indult a vb meglepetéscsapatának legjobbja ellen
A zöld dossziés NAV-os szerint az adóhatóság új vezetőjének kinevezése „puszta átmentése a NER-es ántivilágnak”
Karácsony Gergely: Botrány, hogy az úszómedencéket töltik fel közpénzből támogatott vízzel
Pikó András egyetért azokkal, akik szerint rohamosan romlik a közbiztonság Budapesten
Az államra is szükség lenne a megoldáshoz a polgármester szerint.