Este 11 óra körül egy személyautó eddig ismeretlen okból árokba borult, kigyulladt, és ketten bennégtek. A helyszínelés jelenleg is zajlik, egyelőre nem tudni, hogy kik utaztak az autóval. A megye nagy területén hatalmas a köd, feltehetően az okozhatta a balesetet, hogy nem az út és látási viszonyoknak megfelelően vezetett a sofőr.
Ketten égtek bent egy árokba borult autóban
Ketten bennégtek egy autóban, miután árokba borultak pénteken késő este az 51-es főút Kiskunlacháza és Majosháza közötti szakaszán - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.