szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mitől beteg a magyar egészségügy? Világjárvány és helyi kór egyaránt gyötri. Már nem a diagnózisnál kellene tartani, sürgősen a gyógyításhoz kéne látni, mert a fejlett világhoz mért lemaradásunk egyre nő. Orosz Éva közgazdász rendel.

A magyar egészségügy előtt éppúgy tornyosulnak globális meg a nyugati országokéhoz hasonló kihívások, mint sajátosak, és eközben egyszerre kell megküzdenie örökölt meg új problémákkal. De nem kell az hinnünk, hogy a változás kényszere csak a hazai ellátásra nehezedik, mindenütt tart az útkeresés, és mindenütt vannak „egyéni sajátosságok”.

Az azonban igaz, hogy a kilencvenes évek óta növekedett lemaradásunk a fejlett országokhoz képest mind az egészségügyre fordított közkiadások, mind a népesség életesélyeit illetően – derül ki Orosz Éva, a neves egészségügyi közgazdász az Esélyben publikált terjedelmes helyzetjelentéséből. Tehát, ha tetszik (ha nem, akkor is), a változtatás kényszere nálunk húsbavágóbb, mint a fejlett országokban.

Az ELTE professzora szélesebb perspektívába helyezi a hazai egészségügy problémáit, mint azt, mondjuk, a Molnár Lajos kontra Mikola István duellumból vagy a vizitdíj-mizériából eddig azonosíthattuk. A világot sújtó egészségügyi egyenlőtlenségről itt most csak annyit, hogy mélyebb, mint a gazdasági. Szemléltetésére egyetlen adat: 2002-ben a 25 legmagasabb GDP-jű ország részesedése a világ népességéből mindössze 16 százalék volt, mégis a világ GDP-jének a 80 százalékát itt állították elő, és a Föld egészségügyi költségeinek a 88 százalékát itt használták föl. A világ maradék 84 százaléknyi népessége osztozott a bolygó GDP-jének 20 százalékán és az egészségügyi kiadások 12 százalékán. Nem csoda, ha a fejlett államokat mindössze 10 százalékkal sújtotta az ún. betegségteher, a korai halálozásból adódó, 70 éves korhoz viszonyított életévveszteség, míg a maradék 90-et az alacsony- és közepes jövedelmű államok lakosságának kellett elszenvedni. Mi is közéjük tartozunk.

A fejlett országok egészségügyi tendenciái természetesen közvetlenebbül érintik Magyarországot, mint hogy mennyire sikeres a malária elleni küzdelem, vagy hogy egymillió egészségügyi dolgozó hiányzik Afrikából. Ami szembetűnő, hogy miközben az OECD államaiban 1960 és 2007 között átlagosan 10,7 évvel hosszabbodott a születéskor várható élettartam, addig a nálunk is tapasztalható javulás ellenére a rendszerváltás utáni Magyarországon relatíve romlottak az életkilátások az unió 15 magállamához képest. A magyar férfiak negyven éves korban várható élettartama 1990-ben 6,3 évvel, míg 2006-ban már 7,7 évvel volt rövidebb, mint nyugat-európai kortársaiké. Csehországban eközben a különbség 4,9-ről 3,6 csökkent.

A jelentős GDP, sőt az egészségügyi ráfordítások kiugróan magas aránya nem jelent szükségszerűen hatékonyabb egészségügyet vagy rózsásabb életesélyeket – figyelmeztet a közgazdász. Az Egyesült Államok példázza, hogy nincs automatikus összefüggés: a világ harmadik legmagasabb GDP-jével rendelkező országban költenek legtöbbet egészségügyre (16 százalék), az egy főre jutó kiadás 2,2-szerese a nyugat-európai átlagnak, mégis az „elkerülhető halálokokból” eredő halálozás ott a legmagasabb és a relatív hátrány tovább növekszik.

Európai útkeresés (Oldaltörés)

Orosz Éva a fogyasztási szuverenitás alapelvére építő amerikai modellel szemben, amelyben a finanszírozás fő formája a magánbiztosítók és a páciensek közvetlen befizetése jelenti, az európai megoldás mellett teszi le a garast, amely a szolidaritásra és az esélyegyenlőségre épít, az egyének a jövedelmük arányában járulnak hozzá a költségekhez, viszont a szükségleteik alapján férnek a szolgáltatásokhoz.

Szerzőnk azonosítja azt a jelentős kihívást, amely következtében a tiszta modellek átszíneződnek. A fejlett országok reformjai ugyanis elsősorban arra keresik a választ, „miként enyhíthető a feszültség a költségnövelő technológiai fejlődés, a betegek elvárásai és a közkiadások növekedési lehetősége között”. A fejlett államok ellátórendszerét sújtó elöregedés, valamint az új technológiák és gyógyszerek csekély költséghatékonysága pedig továbbélezik a feszültséget.

Az európai útkeresés rendkívül változatos, aranyszabály, csodaszer egyelőre nincs, s a változások mérlegét is elsietett lenne megvonni. Decentralizáció, centralizáció, privatizáció, kötelező magánbiztosítás, a kórházhálózat átszervezése, a szolgáltatók közti verseny ösztönzése, integrált ellátás-szervezési szervezetek létrehozása szerepel az étlapon. Az azonban már most látszik, hogy egyre inkább teret nyer az a fajta gondolkodás, amelyet David Byrne, az unió korábbi egészségügyi biztosa úgy fogalmazott meg: „az egészségügyi ráfordítások a gazdasági növekedés alapvető hajtóerejét jelentik”.

Hazánkban a relatív hátrány növekedéséhez vezető folyamat nem az ezredfordulón kezdődött, még csak nem is a rendszerváltás idején, hanem korábban. Orosz úgy gondolja, hogy az uniós átlaghoz képest GDP-arányosan kisebb egészségügyi közkiadások is rontanak a helyzeten. Hazánk a nemzetközi trenddel szemben nem növelte, hanem csökkentette ilyen irányú kiadásait, 1992 és 2007 között 6,6 százalékról 5,2-re, miközben az OECD átlag 7 körül alakul. Az egy főre jutó egészségügyi kiadások is csökkentek nálunk, 1992-ben még az uniós átlag 50 százalékát tették ki, 2007-ben már csak 41-et.

Sajátos problémát jelent a magyar egészségügynek a szocializmus öröksége, az egészségügyi szakszemélyzet relatíve alacsony bérezése, illetve a hálapénz – véli Orosz. Utóbbival azonban nem kalkulál, amikor a hazai egészségügyi kiadások statisztikák által rögzített mértékéről ír. Nehéz is lenne neki, hiszen a paraszolvencia-kiadás nagyságáról rejtett természeténél fogva csakis becsléseink lehetnek, de az biztos, hogy jelentős terhet rónak a betegekre.

A közgazdász csupán érinti a baloldali kormányok reform-erőfeszítéseit. Ezek szerint a 2005-ös kormányprogram, illetve a 2007-es koncepció merőben eltért egymástól. Előbbi a „kínálati oldalnak”, a szolgáltatás szféra átalakításának adott prioritást, utóbbi piaci típusú reform lett volna, amely a szolgáltatás vásárlójának szerepét az üzleti biztosítókra ruházta volna át, ilyen értelemben a „keresleti oldalt” alakította volna át. Az orvosszakma és az ellenzék ellenállása, valamint a népszavazás következtében azonban meghiúsult.

Orosz nem ejt érte könnyeket, erősen kritikus a reform irányát illetően. A válságjelenségek azonban szerinte is sürgetik a változtatást. Ő egy hosszútávú stratégia kialakítását tartja szükségesnek, amely azonban nem szünteti meg egy csapásra a feszültségeket, viszont csökkentheti őket. „A jelenlegi és a közeljövőben várható gazdasági feltételek azonban szűkre szabják az egészségpolitika tényleges mozgásterét. A politikai közállapotok […] [pedig] nem kedveznek a kormányzati ciklusokon átívelő, hosszabb távú stratégia kialakításához” – állapítja meg végezetül realistán Orosz Éva.

(Esély, 2009/6)

zádori

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Szavazhatnak a diákok, hogy mit csinálnának az érettségivel

Szavazhatnak a diákok, hogy mit csinálnának az érettségivel

Koronavírus: Mindenkit fel fog hívni a kormány

Koronavírus: Mindenkit fel fog hívni a kormány

Kórházba került a koronavírussal fertőzött Plácido Domingo

Kórházba került a koronavírussal fertőzött Plácido Domingo