A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt indult büntetőügyben a BKKB csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte "B. Istvánt". A 30 napos előzetes letartóztatást azért rendelte el a bíróság, mert úgy találta, hogy fennállhat a szökés vagy elrejtőzés veszélye, a tanúk befolyásolása, továbbá a gyanúsított véghezvinné a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt.
Bálint Istvánt, az Alma Patikákat létrehozó és korábban működtető cégek tulajdonos ügyvezetőjét kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói vették őrizetbe és gyanúsítottként hallgatták ki.
Az ügy előzménye, hogy a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. vezetői 2009. június 30-i dátummal feljelentést tettek a BRFK-nál hűtlen kezelés bűntette és egyéb bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi cég ugyanis 2007-ben, az Alma Patika hálózat megalapításakor nagy összegű hitelhez vállalt kezességet, illetve jelentős mennyiségű gyógyszert helyezett ki hosszú futamidőre az Alma Patikákba piaci pozícióinak biztosítása céljából.
A Hungaropharma közleménye szerint a vállalat menedzsmentje 2009 tavaszától érzékelte, hogy Bálint István, az Alma Patikákat létrehozó cég ügyvezetője különféle üzleti és pénzügyi manőverekkel elvonja a Hungaropharma hatóköréből a hitelek fedezetéül szolgáló vagyont. A helyzet rendezésére vonatkozó tárgyalások nem vezettek eredményre, ez után tett feljelentést a Hungaropharma.
Szabó Ferenc, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója tavaly szeptemberben azt nyilatkozta, hogy az Alma Patikák hálózatát működtető cégeknek két és fél milliárd forint lejárt számlatartozásuk van a Hungaropharma felé, továbbá, hogy az Alma Patikákat működtető társaság a MEG Zrt. nevű cégbe mentette át a patikák felszerelését és működési engedélyét.
Az Alma Patikák működtetését időközben átvette a Hungaropharma, amely lehetőséget nyújt a korábbi dolgozók továbbfoglalkoztatására is.
Letartóztatták az Alma Patikák korábbi vezetőjét
Előzetes letartóztatásba helyezte Bálint Istvánt, az Alma Patikákat létrehozó és korábban működtető cégek tulajdonos ügyvezetőjét csütörtökön a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB).

Die Welt-kommentár: Ennek az EU-nak vége
„Ehhez hasonló kihallgatásokat látott már a magyar történelem” – itt van Karácsony Gergely nyilatkozata, amit a rendőrségen tett
Megható, miről posztolt utoljára Kathi Béla
„Leírhatatlan fájdalom, ami átjárja a testem, lelkem” – szívszorító sorokkal búcsúzott Kathi Bélától felesége
Magyarországon több bankadót fizet az Erste, mint a többi országban összesen, de van, amiben a magyar piac a legjobb
Ötpárti parlamentet jósol és stabil Tisza-előnyt mér a Republikon friss kutatása
Készülhetünk a dugókra: egy hónapig lezárások lesznek az M0-son Törökbálintnál
A Mohu csökkenteni akarja a palackdíjakat a nagy boltoknál
Megsérült Fernando Alonso, kihagyja az első szabadedzést a Magyar Nagydíjon
Elege van a drámából: alig tette ki a lábát Horner, Verstappen döntött a jövőjéről
Marabu Féknyúz: Hálátlan fiatalok
Mit titkolhatnak Lázárék, hogy semmit sem árulnak el a kastélyosztogatásról?
Nem jön az EU-pénz, alternatív forrásokat keres a MÁV-nak Mr. Oroszország
Újabb testre szabott rendelettel segíti a kormány Rahimkulovék XIII. kerületi ingatlanfejlesztését
Dopeman üzent a digitális fideszeseknek: Tartsuk békében a közéletet, namaste!
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.