A bizottság szerdán az MTI-hez is eljuttatott közleményében emlékeztetett: Répás József (független) polgármester 2008 novemberében egy gyilkosság után arról beszélt, hogy elég volt a "romaerőszakból". A 14 éves H. Nóra holttestére 2008. november 23-án találtak rá. A brutális gyilkosság után a településen szinte azonnal elterjedt pletykák szerint három helyi roma fiatal erőszakolta és ölte meg a diáklányt. Az országos rendőrfőkapitány nem sokkal a gyilkosság után azt mondta, hogy kizárt a három roma fiatal bűnössége, és később a rendőrség őrizetbe vett egy kiskunlacházi fiatalembert, aki ellen több bizonyíték szólt.
A gyilkosságot követően az önkormányzat demonstrációt szervezett, ahol a polgármester többi között azt mondta: "Kiskunlacházán nincs helye az erőszaknak, nincs helye a bűnözőknek, Kiskunlacházán elég volt a romaerőszakból! (…) Most már nem hagyjuk, hogy ellopják a javainkat, megverjék az időseket és meggyalázzák a gyermekeket. Ma még mi vagyunk többen" - idézi a közlemény a polgármestert. A Magyar Helsinki Bizottság szerint ezzel arra utalt, hogy a lány gyilkosait a helyi romák között kell keresni.
A jogvédők azért fordultak az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, mert "Répás József rasszista, törvénysértő kijelentései csak fokozták a településen kialakulófélben lévő romaellenességet, és félelmet keltettek a roma közösségben, nemcsak helyi, hanem országos szinten is" - írták.
A hatóság megállapította, hogy a polgármester a település roma kisebbséghez tartozó lakosaival szemben a 2008. november 28-i demonstráción elmondott beszédével, valamint a magyarországi roma közösséggel szemben az önkormányzati lapban megjelent írásaival megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és megvalósította az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény szerinti zaklatás tényállását - áll a közleményben. A bizottság szerint a hatóság határozatából világosan következik, hogy a közszereplők nem tehetnek következmények nélkül nyilvánosan romaellenes kijelentéseket.
Zaklatás volt a kiskunlacházi polgármester cigányozó beszéde
Megsértette az egyenlő bánásmódról szóló törvényt a kiskunlacházi polgármester - állapította meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Magyar Helsinki Bizottság beadványa nyomán. Répás József romaerőszakról beszélt egy gyilkosság kapcsán, amelynek nem is volt még meg az elkövetője.

Axl Rose a házban: a celebek kivonultak a Hungaroringre
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Sikeres volt Hadházyék antiloplese, pedig Benny Hillként próbálták az állatokat elhajtani a látóterükből (fotók)
Több mint 500 év után tört ki egy vulkán Oroszországban
Dopeman saját Digitális Polgári Kört alapít
Felrobbant egy üzlet Romániában, az esetet biztonsági kamera rögzítette
Napóleon ráfaragott, az ukránok mesterien űzik: az EU-nak is beválhat az oroszok ellen a mocsári hadviselés
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.