Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Még két évig gyakorolhatta polgármesteri jogait Orsós János, Gilvánfa első embere azt követően, hogy hivatalával összefüggő bűncselekmény miatt jogerősen elítélte a bíróság - írta az Új Dunántúli Napló szombaton.
Bár Orsós János egy 2008 áprilisában született jogerős bírósági döntéssel felfüggesztett szabadságvesztést kapott és elveszítette hivatalát, erről hivatalosan sem a közigazgatási hivatalt, sem a magyarmecskei körjegyzőséget, sem a gilvánfai képviselő-testületet nem értesítette senki.
A Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal csak a napokban tájékoztatta a körjegyzőséget és a testületet, hogy Orsós János 2008 áprilisa óta nem polgármester. Mivel idén már nem lehet új választást kiírni, a vezető tisztségviselő teendőit Ignácz János alpolgármester, a település kocsmárosa látja el.
A polgármester elítéléséről szóbeszéd útján értesültek a falubeliek, a képviselő-testület 2009 nyarán szólította fel a körjegyzőséget, hogy lépjen az ügyben. A sűrűn cserélődő körjegyzők egyike levelet írt az államigazgatási hivatalnak, véleményét kérve, a hivatal értesítője pedig idén februárban érkezett meg.
Hajdú István, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője azt mondta: a az Orsós János ügyében eljáró bíróság nem tudta, hogy az elítélt polgármester, ő erről nem nyilatkozott. Ha megtette volna, akkor sincs jogszabály arra vonatkozóan, hogy a bíróságnak lenne ilyen jellegű adatszolgáltatási kötelezettsége - olvasható a baranyai napilapban.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.