A módosítás érinti egyebek mellett a pet- és üvegpalackokat és a műanyag bevásárló tasakokat is. A betétdíjas rendszer ettől függetlenül változatlanul működik – nyilatkozta a lapnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Szerinte a kormányrendelet-módosítás környezetvédelmi szándékával a kereskedők is egyetértenek. Bár a módosítást már tavaly elfogadták, de még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, így hatályba sem lépett. Addig viszont a kereskedők nem köthetik meg a szükséges szerződéseket a feldolgozókkal - írta a Népszava. A jogszabályváltozás mintegy kétezer üzletet érint – jegyezte meg a lapnak a szövetség főtitkára. A szelektív hulladékgyűjtő edényeket csak a koordináló szervezettel vagy a feldolgozóval kötött szerződés után lehet kihelyezni, hiszen addig nincs, aki elszállítsa az összegyűjtött hulladékot. A kereskedők szövetsége azt szeretné elérni, hogy a jogszabályban szereplő 8 napos határidőt hosszabbítsa meg a kormány – hangsúlyozta a szakmai szervezet főtitkára. A módosítás azért is késik, mert a tervezetet még Brüsszellel is jóvá kellett hagyatni.
A kereskedőknek vissza kell venni az üvegeket
Egy már elfogadott, de még nem hatályos kormányrendelet módosítása szerint az 500 négyzetméter alapterületnél nagyobb üzletek kötelesek visszavenni azokat az italcsomagolásokat, amelyek nem betétdíjasok; a még hatályba sem lépett módosításban szereplő 8 napos határidőt a kereskedők szövetsége rövidnek tartja - számolt be keddi számában a Népszava.
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Magyar Péter a benzinről: Nem kell meglepődni, ha áremelkedés lesz a következő hetekben
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Megvan a Klebelsberg Központ új vezetője
Több mint két évtizede foglalkozik az oktatási rendszerrel.
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
A megszállottság ára és az emberi furcsaság diadala – két különleges film Karlovy Varyból
Terjeszkedik a száz leggazdagabb magyar egyike, egyre nagyobb szeletet hasít ki az építőiparból is a milliárdos
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
Répássy azzal riogatott, hogy Orbántól már a pártelnöki posztot is elveszi a Tisza, de kiderült, hogy benézte
Százmilliós jutalék, privatizáció és 450 milliós NKA-támogatás is gazdagította Kocsis Máté személyi titkárának cégeit
Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást
Százmilliókért árulják Magyar Péter és Varga Judit egykori közös, csokos balatonhenyei házát
„Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét” – Navracsics Tibor beszólt Vitézy Dávidnak
Németh Balázs szerint egy kopott használt autónál nem lehetett több Orbán amerikai utazása
Meghalt a férfi, aki egy százhalombattai rendőri intézkedés után kómába esett
Meghalt egy 18 éves magyar túrázó, 150-200 métert zuhant a Nordkette-hegységben
Eltévedt a háromfős társaság, miután leállt a navigációs program.