Tetszett a cikk?

A betiltott magyar gárda egyenruháját viselő személyek magakadályozták, hogy a helyi romák bejussanak a Jobbik hajdúhadházi választási nagygyűlésére vasárnap - közölte Lakatos Zsolt Bátor, a helyi roma civil szervezet vezetője.

A roma vezető tájékoztatása szerint mintegy tízen szerettek volna bemenni a választási gyűlésre, amelynek előadója Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője és a párt helyi képviselőjelöltje volt. A roma szervezet képviselői kérdéseket akartak feltenni a fórumon azzal kapcsolatban, milyen elképzelései vannak a pártnak egy olyan településen, ahol nagyszámú roma lakosság él - mondta Lakatos Zsolt Bátor. Szavai szerint gárda-egyenruhás férfiak állták útjukat, s közölték, hogy az egyébként plakátokon nyilvánosnak hirdetett rendezvény zártkörű, oda "cigányok nem mehetnek be". A helyi roma vezető szerint atrocitásra nem került sor, de később megpróbáltak bejutni a Jobbik hajdúböszörményi nagygyűlésére is, azonban oda sem engedték be őket. Az ügyről értesítették a helyi választási irodát - mondta Lakatos Zsolt Bátor.

A Jobbik - mint az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményben írta - "visszautasítja azokat az aljas rágalmakat, amelyek a hajdúhadházi fórumon történtekkel kapcsolatosak". Szegedi Csanád szabadtéri rendezvényén ugyanis vettek részt cigányok is, és "az Új Magyar Gárda Mozgalom tagjai csak az előadók személye körül álltak" - olvasható.

A közlés szerint a hajdúhadházi rendezvényen mintegy négyszázan vettek részt, a tíz-tizenöt "gárdista az új, legális egyenruháját viselte". Több, hivatalos öltözékben megjelent rendőr is tartózkodott a tömegben, ahol semmilyen atrocitás nem történt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom több mint négyezer lakossági fórumot tart a választásokra készülve, amelyekre gyakran cigányok is ellátogatnak, azonban őket semmilyen hátrány nem éri, képviselőjelöltjeink őszintén elmondják a cigányokkal kapcsolatos, a Jobbik programjában is szereplő javaslatokat is - zárul a közlemény.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!