Szenti Szabolcs elmondta: a két huszonkét éves, többszörösen büntetett előéletű férfi elhatározta, úgy szereznek pénzt, hogy az egyik közös ismerősüktől hegesztőtranszformátort lopnak. Úgy tervezték, hogy a hatvan kilogrammos transzformátort a helyszínen szétszerelik, majd a réztekercset értékesítik. A munkálatok közben azonban arra lettek figyelmesek, hogy rendőrök állnak meg a ház előtt, ezért gyorsan elbújtak a padláson.
A rendőrök egy másik ügyben szerettek volna ott házkutatást tartani, azonban újabb bűncselekménybe botlottak, ezért keresni kezdték az elkövetőket, akiket a padláson találtak meg - közölte. A szentesi rendőrkapitányság mindkét fiatalembert őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat - tette hozzá a főhadnagy.