Őry András, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a Fidesznek most nincs szüksége arra, hogy koalícióra lépjen más párttal. Ilyen értelemben kivételes a helyzet. (1994-ben ugyan az MSZP-nek abszolút többsége volt, de a párt helyzete egészen más volt, mint most a Fideszé - vetette közbe a hvg.hu tudósítója - és ezzel Őry is egyetértett. 1994-ben az MSZP végül koalícióra lépett az SZDSZ-szel.)
Őry úgy vélte, hogy nincs olyan párt, amivel most koalícióra kéne lépnie a Fidesznek, annyira eltérőek ezek a politikai erők. Szerinte vannak ugyanakkor kétharmados törvények, amelyek megváltoztatására szükség lenne, ám hogy meglesz-e ehhez a Fidesz felhatalmazása, arra azt válaszolta: várjuk ki a végét. Mindenesetre a hvg.hu-nak elmondta, hogy az önkormányzati törvény módosítására szükség lenne, és a parlamenti képviselők számát is csökkenteni kéne.
Őry: nem szorul koalícióra a Fidesz
Őry András, a Fidesz európai parlamenti képviselője a hvg.hu-nak elmondta, hogy a Fidesznek most el kell kezdenie a munkát, a tennivalóknak se szeri, se száma. Ez azt jelenti, hogy a két forduló között már el lehet kezdeni a kormányzati munkára való felkészülést.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.