Az idei program során az önkormányzatoknak lehetőségük nyílik arra, hogy elkészítsék befektetés-ösztönzési stratégiájukat, valamint bekerüljenek a települési befektetési adatbázisba, amelynek része egy online megkeresésküldő szolgáltatás is - emelte ki Kilián Csaba, az ITD Hungary vezérigazgatója kedden a program megnyitóján. Hozzátette: az új szolgáltatás révén az adott önkormányzatok hatékonyabban tudják felhívni a külföldi vállalkozók figyelmét befektetési lehetőségeikre.
Mint arra KIlián Csaba emlékeztetett, a tavalyi program eredményeként az ITD Hungary hat olyan pozitív befektetési döntéssel zárult projektet kezelt, amely a programban részt vevő településeken valósul meg, mintegy 58 millió euró befektetési értéket és 1300 munkahelyet teremtve.
Kedden átadták a Financial Times fDi Magazine okleveleit is azoknak a településeknek, amelyeket a magazin a jövő európai városainak és régióinak választott. A felmérésben Kelet-Európában a harmadik legvonzóbb befektetési környezetet biztosító nagyvárosnak választották Budapestet, ezzel a magyar főváros Prágát és Pozsonyt is megelőzte.
Szintén előkelő helyet szerzett a listán Miskolc és Debrecen is, mivel a lap szerint a két város a kelet-európai régióban a negyedik és az ötödik legjobb befektetési stratégiával rendelkezik.
Kelet-Európa legjobb külföldi tőkebefektetési (FDI) stratégiájával rendelkező régiója az észak-alföldi régió lett, míg a legversenyképesebb kelet-európai régiók listáján Közép-Magyarország a harmadik, a közép-dunántúli régió pedig a tizedik helyezést érte el.
Újraindul az ITD Hungary önkormányzati programja
Harminc önkormányzat részvételével indul újra idén az ITD Hungary Befektetőbarát Önkormányzatok Programja.
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Az afrikaiak kétszer is hátrányból álltak fel.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Kenyér rég nincs, most már benzin és áram sem – eljött végre a reformok ideje Kubában?
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.