A több mint 38 millió forint egynegyedéből, 8,4 millió forintból bort vásároltak, amiket 1,7 millióért díszdobozba csomagoltak. Más élvezeti cikkre, például szivarra is futotta az állami cégnek: csaknem egymillió forintért vásárolt az MVM a dohányfajtából, és mivel a szivar élvezete külön tudomány, szivarszakértő szolgáltatását vették igénybe 842 ezer forintért.
Az állami cég egy karitatív árverésen 288 ezer forintért szerzett be teniszütőt, különféle ajándékokra, tollakra, pezsgőre pedig 8,3 millió forintot költöttek. Étteremben 1,5 millió forintot hagyott az MVM 2007-ben, virágra pedig 433 ezer forint jutott, mindez Kocsis István vezérigazgatósága alatt.

Kocsis István
Fazekas István
Az MVM sajtóosztálya nem cáfolta a Blikk értesülését. Megerősítették, hogy a lap birtokába került dokumentumban szereplő kiadások szerepelnek 2007-es nyilvántartásukban. Ugyanakkor sem a milliós órák, sem a teniszütő, illetve a bor és a többi eszköz nincs az MVM raktárában, így valószínűleg elajándékozták őket.
A BKV-nál a Blikk megkereste Kocsis Istvánt, aki most a tömegközlekedési vállalat vezérigazgatója. Kocsis Pásztor Erzsébet szóvivőn keresztül azt üzente, hogy mindig betartotta a költségvetésben meghatározott kommunikációs költségeket.