Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Személyesen is megvitatná Demszky Gábor Orbán Viktorral a kormány és a főváros viszonyát, és ez ügyben kész mihamarabb találkozni a kijelölt kormányfővel - írta pénteki számában a Népszava a főpolgármesterre hivatkozva.
A lap a szombati számában megjelenő főpolgármesteri interjú előző napi beharangozójában azt írta: Demszky Gábor azt nyilatkozta, hogy elkezdték összegyűjteni azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a közigazgatás átalakításának irányába mutatnak és szerinte egybeesnek a Fidesz terveivel.
Demszky a terveket elküldi a leendő miniszterelnöknek. Hozzátette: bízik abban, hogy olyan közigazgatási modellváltás következik be, amely a város előnyére szolgál, és hogy folytatódnak azok a beruházások, amelyeket elkezdett az eddigi vezetés, és "nem lesz a Nemzeti Színházhoz vagy a metróberuházáshoz hasonló vita a főváros és a kormány között".
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A Trump és az európai vezetők találkozója utáni hívásban az is szóba jött, hogy Orbán szívesen fogadná az orosz és ukrán elnököket, hogy Budapesten tárgyaljanak a békéről.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.