szerző:
HVG

A Nemzeti Összetartozás Napjának hétfői megszavazása nemcsak Trianonra emlékeztet, hanem egyik identitásképző témájától is megfoszthatja a Jobbikot - írja a HVG.

Az új törvény azoknak a szimbolikus nemzetpolitikai tetteknek a sorába tartozik, amelyekkel a Fidesz már most, a ciklus elején szeretné kijelölni kormányzása ideológiai kereteit. Trianon esetében valóban komoly mulasztása van a politikának, mert 1990 után nem sikerült e kérdésben nemzeti egyetértést kialakítani. 1945 után Trianon tabunak számított, a történészek is csak Kádár János 1975-ös helsinki beszéde után kezdtek komolyabban foglalkozni a kérdéssel. A rendszerváltás után megváltozott a politikai erőtér, de a „trianonozás” baloldali és liberális körökben mindmáig szalonképtelen cselekedetnek számít. Mivel a politikai elit tabutémának tekintette Trianont, az hozzásegítette a szélsőjobboldalt, illetve a nemzeti radikálisokat a téma kisajátításához, saját ünnepek és rítusok kialakításához. Hogy az idei megemlékezéseken biztosan legyen botrány, arról a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom gondoskodik.

A teljes cikket elolvashatja a legfrissebb HVG-ben.


 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
"Ne legyen kemény fiú!" – kérte Trump Erdogantól

"Ne legyen kemény fiú!" – kérte Trump Erdogantól

Ilyen, amikor Brüsszel nem küld pénzt: 45,5 milliárd határvédelemre és a migrációra

Ilyen, amikor Brüsszel nem küld pénzt: 45,5 milliárd határvédelemre és a migrációra

Több mint szigorú ez az 1200 lóerős Jeep Grand Cherokee

Több mint szigorú ez az 1200 lóerős Jeep Grand Cherokee

Kínos plágiumügybe keveredett a kormánymédia egyik lapja

Kínos plágiumügybe keveredett a kormánymédia egyik lapja

Sorozatban térnek vissza a Grease iskolájába

Sorozatban térnek vissza a Grease iskolájába

Szankciók nélkül is sokat veszíthet Erdogan, ha folytatja a támadásokat

Szankciók nélkül is sokat veszíthet Erdogan, ha folytatja a támadásokat