Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke a Parlament melletti Károlyi-szobor eltávolítását ígérte a Magyar Hírlap és az Echo Tv közönségtalálkozóján.
A Magyar Hírlap csütörtöki számában idézte a Fidesz politikusát, aki kijelentette: négy év múlva már nem fog a mostani helyén állni a Károlyi-szobor. Kövér László személyes véleményét hangsúlyozva elmondta, hogy a Károlyi-szobor helyére Kéthly Anna egykori szociáldemokrata pártelnök szobrát kellene állítani.
A Fidesz választmányi elnöke szerint az MSZP nem véletlenül nem merte Kéthly Annáról elnevezni a pártalapítványát, és kormányzásának a rendszerváltozás utáni tizenkét éve alatt nem avatott fel egyetlen köztéri Kéthly-szobrot sem. Hozzáfűzte: Kéthly valódi szociáldemokrata, baloldali volt, nem úgy, mint a mostani „szocialista áldemokraták”.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.