Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Életének 78. évében péntek hajnalban elhunyt Thurzó (Frenkl) Tibor Aranytollas újságíró, szerkesztő - tudatta a család az MTI-vel.
Thurzó Tibor pályafutása során a Népszava szerkesztője, a Magyar Nemzet főmunkatársa, a Köztársaság, a Respublika és a Média Hungária című folyóirat alapítója, illetve főszerkesztője volt. Több éven át ő töltötte be a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnöki tisztségét, az utóbbi években az Egy Emberibb Világért alapítvány kuratóriumi tagjaként tevékenykedett.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.