szerző:
MTI

Azonnali hatállyal visszavonta az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatójának megbízatását Réthelyi Miklós miniszter - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

Kárpáti Zsuzsanna helyére ideiglenesen Nagy Árpádot, az eddigi gazdasági igazgatót bízta meg a miniszter. Az EKI főigazgatói posztjára pályázatot írnak ki. Az EKI foglalkozott a többi között a H1N1 vakcina patikákba történő kiszállításával, valamint a korábban megszüntetésre ítélt kórházak eszközeinek leltározásával, értékesítésével.

A leváltott főigazgató, Kárpáti Zsuzsanna kedden úgy nyilatkozott, hogy szerinte jogszabályellenes a felmentése, ezért munkajogászhoz fordul. Kárpáti Zsuzsanna pályázat útján jutott a főigazgatói posztra még 2007-ben, és akkor határozott idejű, ötéves szerződést írt alá, közalkalmazotti vezetői kinevezése 2012-ig szólt. Elmondta azt is, hogy felmentése kapcsán személyes meghallgatást kért mind Réthelyi Miklós minisztertől, mind Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közölte, hogy az EKI átadás-átvétele a jogszabályi kereteknek megfelelően folyamatban van. Kárpáti Zsuzsanna főigazgató posztról való felmentése a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek megfelelően történt - olvasható a minisztérium keddi közleményében.

Az EKI foglalkozott a többi között a H1N1 vakcina patikákba történő kiszállításával, valamint a korábban megszüntetésre ítélt kórházak eszközeinek leltározásával, értékesítésével, dokumentációinak kezelésével.
 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Plázs

H1N1: Bujdosó szerint hibáztak a járványnál

Akár elégedettek is lehetnénk az újinfluenza-járvány során hozott intézkedésekkel, de voltak hibák, és ezekből tanulni kell - mondta Bujdosó László, a Nemzeti Prevenciós Pandémiás Bizottság elnöke kedden egy budapesti konferencián.

A brunei szultán mindenben az egyedit szerette: mint ez a 6 méteres Range Rover limuzin

A brunei szultán mindenben az egyedit szerette: mint ez a 6 méteres Range Rover limuzin

Tóta W.: Merre tovább, Fidesz?

Tóta W.: Merre tovább, Fidesz?

Több városban továbbra is magas a légszennyezettség

Több városban továbbra is magas a légszennyezettség

MTA-kutató: Magyarországon már nem lehet a hatalomtól teljesen függetlenül üzletelni

MTA-kutató: Magyarországon már nem lehet a hatalomtól teljesen függetlenül üzletelni

Páratlan kincseket találtak az 1802-ben elsüllyedt hajó roncsában

Páratlan kincseket találtak az 1802-ben elsüllyedt hajó roncsában

Szakértő: a gyorsaság és az együttműködés a kibervédelem alapja

Szakértő: a gyorsaság és az együttműködés a kibervédelem alapja