szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Képviselői mandátumigazolással kezdte munkáját hétfőn kora délután az Országgyűlés; ezt követően a törvényhozás új tagja, Daher Pierre, a Fidesz politikusa letette képviselői esküjét.

A törvényhozás új tagja, Daher Pierre, a Fidesz politikusa, hétfőn letette képviselői esküjét. A mandátumot az Országgyűlés 301 igen szavazattal, két nem és két tartózkodás mellett igazolta. A fideszes képviselő Pelczné Gáll Ildikó helyére ül majd, aki európai parlamenti (EP) képviselő lett, helye a magyar Országgyűlésben ezért üresedett meg.

Mint ismeretes, Daher Pierre indult Edelényben, Molnár Oszkár választókerületében a tavaszi parlamenti választásokon. Daher azonban vesztett az edelényi polgármesteri tisztet is betöltő Molnárral szemben, miután a második forduló előtt a Jobbik helyi jelöltje visszalépett a polgármester javára. (Daher az edelényi kórház igazgatója, éles hangú kampányt vívott Molnárral, akivel korábban jó barátságban volt.)

Edelény: Daher Pierre a második forduló és saját plakátja előtt
Stiller Ákos

Schiffer Sólyomról

Schiffer András, az LMP politikusa szerint Sólyom László válságos időkben őrködött az államszervezet demokratikus működése felett. Mint mondta, az államfő elítélte 2006 őszén azt, hogy a hazugság fogalmát jelentéséből kiforgatta az akkori hatalom. Hozzátette: Sólyom László a válságos hónapokban felszólalt a rendőrterror ellen és kiállt a szólásszabadság érdekében. Ellensúlyi szerepe megmutatkozott jelölési gyakorlatában is - fogalmazott az ellenzéki politikus. Az LMP azt kérte, hogy a kormány tegye világossá, milyen szempontok alapján jelöl magas pozícióba személyeket, ezt azonban mind a mai napig nem tette meg.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azt válaszolta: 2005 nyarán Sólyom László úgy lehetett köztársasági elnök, hogy a Fidesz és a KDNP voksai a pozícióba segítették. "Jó döntést hoztunk 2005 nyarán" - jelentette ki, majd hozzátette: Sólyom László jó köztársasági elnök volt, köszönet illeti a munkájáért, tevékenysége kerek, egész, befejezett elnöki munka. Amikor a Fidesz-KDNP a döntést meghozta, hogy kit jelöl államfőnek, akkor sok jelölt közül, demokratikus eljárás keretében választott a két frakció - hangsúlyozta.

Kedden szavaznak az államfőről

Lezsák Sándor fideszes alelnök napirend előtt bejelentette: köztársaságielnök-jelölt személyére összesen három ajánlás érkezett. Az LMP frakciójának ajánlása 16 támogató képviselő aláírását tartalmazza, azonban az ajánlóív nem felel meg az Alkotmányban meghatározott feltételeknek, így az érvénytelen. Mint mondta, két jelöltre érkezett érvényes ajánlás. A Fidesz-KDNP 62 országgyűlési képviselője Schmitt Pált jelölte köztársasági elnöknek, az MSZP 59 országgyűlési képviselője pedig Balogh Andrást jelölte államfőnek. A Ház elfogadta azt, hogy kedden a köztársaságielnök-választást és az esetleges eskütételt követően érjen véget a parlamenti munka, szerdán pedig tárgyaljanak törvényjavaslatokról.

Az MSZP a Fidesz-KDNP eddigi kormányzásáról

Kovács Tibor (MSZP) szerint sokba került Magyarországnak az a másfél hónap, ami a Fidesz-KDNP kormányzásával telt el. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz államcsődről szóló kijelentései nehéz helyzetbe hozták az állampolgárokat. "Hazug volt az az állításuk, hogy jut pénz mindenre, csak akarni kell" - jelentette ki az ellenzéki politikus.

Matolcsy György nemzetgazdasági tárcavezető azt válaszolta: 2008 őszén az EU-ban elsőként Magyarország kényszerült az IMF-fel való megállapodásra. Magyarország így elvesztette a pénzügyi függetlenségét - tette hozzá, majd folytatta: ha 2006 után nem történik egy hibás válságkezelés, akkor ma az EU eltűrné az öt százalék feletti hiányt Magyarországnál. Az elmúlt nyolc év került sokba a magyar állampolgároknak - jelentette ki.

A Fidesz a közbiztonságról

Kocsis Máté (Fidesz) szerint a rendőrség teremti meg a mindennapi élet biztonságát. Mint mondta, az elmúlt nyolc évben megerősödtek a szélsőségek, új bűnelkövetési formák szaporodtak el. Kemény rendőrségre és jóval szigorúbb büntetésekre van szükség - jelentette ki. Megemlítette, hogy a kormány szigorította a közfeladatokat ellátó személyek elleni erőszak büntetését, valamint elfogadta a három csapás néven ismert törvényt.

Kontrát Károly államtitkár azt mondta: ma a rend és a közbiztonság megteremtése az egyik legfontosabb ügy Magyarországon. A kormány egyebek közt azt ígérte, hogy minden településen lesz rendőr, és helyreállítja a közbiztonságot - idézte fel. Véleménye szerint a kormány döntéseinek eredményeképpen azt érzik az emberek, hogy a kormány visszatért az "őrhelyére", hadat üzent a bűnözőknek.
   

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!