Az egészségbiztosító és az ÁNTSZ azonban úgy véli, az érintettek ezzel szabotálják a kötelező feladataik elvégzését, ezért bírságot helyeztek kilátásba. Keszthelyi Gyula tardi háziorvos a lapnak azt mondta: a jogszabály egyértelműen rendelkezik arról, melyek azok a tevékenységek, amelyeket az Egészségbiztosítási Alapból (E-Alap) kell finanszírozni, és melyek azok, amelyekre attól függetlenül, külön forrást kell biztosítania a központi költségvetésnek. Ez utóbbi kategóriába tartozik a három említett feladat, amelyek elvégzésére Keszthelyi Gyula szerint külön szerződést kellene kötnie az egészségbiztosítónak. Az orvosok kizárólag az E-Alapból kapják a finanszírozásukat, így az - a háziorvos szerint - nem tartalmazhatja az orvosi feladatok ellenértékét - olvasható a lapban. Az egészségbiztosítónál a Magyar Nemzetnek elmondták, hogy az E-Alapból a háziorvosoknak folyósított finanszírozásnak része - igaz, nincs külön megjelölve - az az összeg, amelyet a központi költségvetés az említett tevékenységek ellentételezésére biztosít.
Magyar Nemzet: megbírságolhatják a "renitens" orvosokat
Bírságot helyezett kilátásba az ÁNTSZ és az egészségbiztosító, mivel több háziorvos is úgy döntött, nem adja be a kötelező védőoltásokat, nem végez terhességi tanácsadást és halottkémlést, szerintük ugyanis évek óta ezért a munkáért senki sem fizet - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Gulyás és Szalay-Bobrovniczky harcjárműbe ült: „Nagyon menő lenne ezzel behajtani a Karmelitába”
Megszületett Szoboszlai Dominikék kislánya
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Nemzetközi lapszemle: Zelenszkij és Trump jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Hároméves csúcsra lőtte a lakáspiaci keresletet az Otthon Start
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Amerikai professzor: Trump Orbán forgatókönyvéből játszik
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Coulson ügynök a HVG-nek: Ironikus lenne, ha épp Trump miatt kellene óvatosabban bánni a szexuális témákkal
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.