szerző:
Csikász Brigitta
Tetszett a cikk?

Értékesíteni akarja az érdi városvezetés a bezárt sportcsarnok melletti telket – tudta meg a hvg.hu. Ha találnak vevőt, aki 1,2 milliárd forintot ad a telekért és egyben vállalja a sportcsarnok üzemeltetését, akkor végre az érdiek is hasznát láthatják a rendezvényközpontnak. A korábbi és a mostani városvezetés egymásra mutogat, amiért a létesítmény évek óta üresen áll.

Van is sportcsarnokuk az érdieknek, meg nincs is. A Velencei úton felépült létesítményt nem vette át az önkormányzat, felmondta a szerződést – az építtető szerint jogellenesen –, az épület használaton kívül van. A sportcsarnok felépítéséről az érdi önkormányzat még 2002-ben döntött, de csak 2005 áprilisában veselkedtek neki a 2-2,5 milliárd forintra becsült beruházás megvalósításának. Felépítésére az önkormányzat a HVB Leasing Sport Ingatlanhasznosító Kft.-vel 2005. május 31-én írta alá a szerződéseket. Eszerint a HVB Leasing Sport által felhúzott épületet két évtizedre – évi 720 ezer euróért – tartós bérletbe veszi az önkormányzat egyik vállalkozása.

A telekadásvételi szerződés miatt azonban kifogás merült fel a képviselő-testület néhány tagja részéről. A kontraktus aláírását ugyanis nem előzte meg versenyeztetés, amely ekkora beruházásnál szükséges lett volna. Az önkormányzatok pályáztatás nélküli vagyonértékesítésének a határa 20 millió forint volt, a HVB-vel kötött adásvétel értéke pedig 262,5 millió. Emiatt a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalhoz fordultak, amely kimondta: a szerződés törvénysértő módon jött létre. A hivatal vezetője le is írta: „a pályáztatási eljárás mellőzése ellentétben áll a költségvetési törvény rendelkezéseivel, azonban… a szerződés semmisségének megítélése – polgári jogi kérdés lévén – nem tartozik hivatalom hatáskörébe, ugyanis ezen kérdés megítélése a bíróság hatáskörébe tartozik.”

Ezt követően az ügyészség az ügyet bíróságra vitte, amely a szerződést semmisnek nyilvánította. Az ítélet 2009-ben vált jogerőssé. Ez pedig azt jelentette, hogy vissza kell állítani a szerződéskötés előtti helyzetet. Így vélekedett a város korábbi polgármestere, Döcsakovszky Béla is, aki ezzel együtt a hvg.hu-nak megjegyezte, a megállapodást meg lehetett volna védeni. „A közbeszerzési törvény szerint valóban húszmillió forint volt a pályázat-kiírási határ, az államháztartási törvény értelmében viszont a tartós használatra rendelt önkormányzati tulajdon esetében az önkormányzat  a helyi vagyonrendelet szerint adja meg a keretösszeget, amit az érdi képviselők 300 millió forintban határoztak meg” – mondta.

[[ Oldaltörés (Elkészült a sportcsarnok, de nem nyílt meg) ]]
hvg.hu

A sportcsarnok 2006 végére elkészült, ám átadása nem történt meg, ezért az önkormányzat még 2007 februárjában felmondta a HVB Leasing Sport Kft-vel megkötött szerződést, a bank szerint szabálytalanul. Így az az érdekes helyzet állt elő, hogy a telek a felépült, de üresen kongó létesítménnyel együtt a HVB Leasing Sport Kft-é. Érd viszont csak akkor tudná megnyitni az épületet, ha megvenné 2,6 milliárd forintért, vagy elfogadná a HVB Leasing Sport által kínált megoldások valamelyikét a továbbfinanszírozásra.

Önkormányzati vizsgálat

Utólag derült ki, az  értékbecsléseket az Égszi Senior Kft. úgy végezte el, hogy nem rendelkezett a szükséges képesítésekkel. Ezt a polgármester közölte a közgyűléshez írt július 8-i levelében, hozzátéve, felmondja a céggel kötött megállapodást. Ugyanezen levélben a Hinterland Kft.-nek kifizetett tervezői díjat is visszakéri az érdi önkormányzat, miután egy vizsgálat alapján kimondták, hogy a céggel megkötött adásvételi szerződések egy része semmis. A két vállalkozás kapcsán írtuk meg, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást folytat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ehhez azonban számolnia kellene még évi 300 millió forintos működtetési költséggel is. Végül azt találták ki, hogy a sportcsarnok melletti 5,8 hektáros telek rekreációs, szórakoztató jellegű hasznosítását összekötik az ingatlan üzemeltetésével. Az ezt a koncepciót tartalmazó határozatot július 19-én fogadta el a közgyűlés. Ugyanakkor ez még mindig nem oldja meg a sportcsarnok alatti telek sorsát. A lehetséges lépésekről megkérdeztük Érd polgármesterét, ám T. Mészáros András a hvg.hu-nak adott nyilatkozatát később visszavonta.

Elődje, Döcsakovszky Béla úgy véli, a jelenlegi elgondolás sokba kerül majd a városnak, és ezzel a döntéssel elkótyavetyélik az utolsó magas áron értékesíthető területet is. Szerinte az eredeti kontraktushoz kellene visszatérnie az önkormányzatnak. „Az jó volt, hiszen a 2,5 milliárd forintos beruházáshoz az önkormányzatnak nem kellett hitelfedezetet nyújtania, és az nem rontotta a város hitelfelvételi pozícióit. Ráadásul csak évi 3 százalékos kamatot számoltak fel.”

Az ingatlant egyébként két évvel ezelőtt már megpróbálták eladni, de akkor a 800 millió forintra taksált telekért senki sem jelentkezett. Most 1,2 milliárdért kelhet el, miután április 22-én ennyire becsülte fel Gál Gyula, az önkormányzat városfejlesztési kft.-jének ügyvezető igazgatója. A Gál által megadott összeghez képest két nappal korábban egy másik értékbecslés 526 millióra tette a lehetséges eladási árat. Még az önkormányzat ingatlanbecslője, az Égszi Senior Kft. sem látta a telket 1,2 milliárd forintot érőnek, idén két alkalommal 894 millióra, majd 864 millióra becsülték. Gál a hvg.hu-nak azt mondta, hogy bármikor alá tudja támasztani az általa adott becslést. Hozzátette: az egyébként csak harminc napig érvényes, így ha lesz jelentkező a telekre, akkor az értékét újra fel kell becsültetni.

Ebben a helyzetben az lenne az ésszerű, ha a bank és az önkormányzat közös nevezőre jutna, márcsak azért is, mert akkor nem kényszerülne rá a jelenlegi városvezető, hogy „elboltolja” a szomszéd területet. Továbbá azért is, mivel folymatban van a bank által indított kártérítési per, amelynek elvesztése súlyos terhet jelenthet Érd költségvetésének.

Nem tudni, lesz-e olyan jelentkező a telekre, aki bevállalja a sportcsarnok üzemeltetését is. Amely, ha időben megnyitotta volna kapuit, az érdi városvezetés nem kényszerült volna egy nejlontetős tanuszoda megépíttetésére a Gárdonyi iskola területén több százmillió forintért. Ami szintén az érdi polgárok zsebére ment.

A másik oldal: a HVB Leasing Sport Kft.

A sportkomplexumot az érdi önkormányzat határozata, az általa megfogalmazott célok és kiírt pályázaton - közölte a HVB Leasing Sport Kft. részéről.

A beruházás megvalósítására nyolc különböző szerződés jött létre, amiből csak azt bontotta fel az önkormányzat – egyoldalúan –, amelyik az építési telek megvásárlására vonatkozott, ez azonban semmilyen kihatással nincs a többi, változatlanul érvényes, létező kontraktusra. Az önkormányzat lépése miatt a cég kártérítési pert indított, amely folyamatban van. „A HVB Leasing Sport Kft. már több éve mindent megtesz, hogy az önkormányzattal megegyezésre jusson. Ennek érdekében az eredeti konstrukciónál jóval kedvezőbb finanszírozási javaslatot tettünk, de érdemi választ nem kaptunk. Bízunk abban, hogy az önkormányzat várható üzemeltető partnere az érintett felek számára reális megoldást hoz, és a komplexum a legrövidebb időn belül kinyithat a nagyközönség előtt.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!