Győrbe szállítják a nyíregyházi villámcsapás sérültjét

Stabil állapotban mentővel szállítják Győrbe szerdán azt a 16 éves fiút, akit még július 18-án ért villámcsapás a Nyíregyházi Állatkertben, s azóta a nyírségi Jósa András Oktató Kórházban ápolták - közölte Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének igazgató-főorvosa.

  • MTI MTI
Győrbe szállítják a nyíregyházi villámcsapás sérültjét

A stabil, szállítható állapotban lévő fiúval szerdán kora délelőtt indult el a betegszállító kocsi, amely Budapestig viszi, s ott a győri mentők veszik át és juttatják el további gyógykezelésre a Győr-Sopron-Moson megyei kórházba - mondta a mentőszervezet térségi vezetője. Hozzátette: a betegszállítót biztonsági okokból egy korszerűen felszerelt mentőkocsi is kíséri egy gyermekorvossal, az útközben esetleg szükségessé váló azonnali orvosi beavatkozás lehetőségének érdekében.

A főorvos azonban hangsúlyozta, hogy nem számítanak semmilyen komplikációra, mivel stabil az állapota a fiúnak, az intézkedés inkább az elővigyázatosságot szolgálja.

A győri fiú július 18-án egy hirtelen kitört vihar elől édesapjával együtt egy fa alá menekült a Nyíregyházi Állatparkban, ahol látogatóban voltak, de a fába villám csapott. Az eszméletlen fiú újraélesztését a látogatók és a park egyik állatorvosa kezdte meg, majd a riasztott mentők stabilizálták állapotát, s vitték a szabolcsi Jósa András Kórház intenzív osztályára.

A kórház szerencsére jól felkészült a villámcsapás okozta sérülések, egészségkárosodások gyógyítására, s ma már - mint Pápai György mondta - a győri fiú túl van az életveszélyen, felgyógyulása biztosra vehető.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.