Hajnalban sokfelé párássá válik a levegő, több helyen képződik köd. Hétfőn a ködfoltok feloszlását követően országszerte több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. Vasárnap napközben az északi szél megélénkül, néhol megerősödik, hétfőn már csak a Tiszántúlon lehetnek élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 17, 18 fok körül alakul.
A várható időjárás hétfő estig
Vasárnap északnyugat felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, délutántól főként délen és keleten esik még többfelé az eső. Éjszaka keleten is kiderül az ég, csapadékra már sehol sem kell számítani.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.