Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Meghalt egy három éves gyermek Miskolcon szombaton kora délután, egy autó ütötte el - közölte a rendőrség.
A baleset Miskolcon, a Berekalján, családiházas övezetben történt, egy férfi autójával kiállt háza udvaráról, majd kiszállt, hogy bezárja a kaput, ez idő alatt mehetett a kocsihoz a három éves kisfiú - ismertette Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az autós nem vette észre a jármű takarásában lévő kicsit, akit elütött, a gyerek a helyszínen meghalt. A baleset körülményeit vizsgálják.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.