Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége hétfőn azt az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatot, amely a biztosítottak és a nyugdíjas vállalkozók által fizetendő nyugdíjjárulék mértékét 9,5 százalékról 10 százalékra emeli.
A bruttó bért terhelő nyugdíjjárulék fél százalékponttal történő megemelése mintegy 40 milliárd forinttal növeli a költségvetés bevételeit. A számvevőszéki és költségvetési bizottság javaslatát Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton azzal indokolta, hogy a nyugdíjjárulék-emelésből befolyó plusz pénzből a legalább negyvenéves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulását fedeznék. Az MSZP, a Jobbik és az LMP elutasította a járulékemelést célzó indítványt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.