„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A Ház 308 igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadta el a kormány október elején kezdeményezett alkotmánymódosítási indítványát.
A jövőben a legfőbb ügyész megválasztásához kétharmados parlamenti többség kell, és interpelláció helyett csak kérdés intézhető hozzá az Országgyűlésben - tartalmazza egyebek között a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítási javaslat. A Ház 308 igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadta el a kormány október elején kezdeményezett alkotmánymódosítási indítványát.
A javaslatot a Fidesz és a KDNP mellett a Jobbik is támogatta. A módosítás célja az indoklás szerint, hogy megerősítse az ügyészség alkotmányos helyzetét, megreformálja jogalkotási eljárást és szabályozza a jogalkotás rendjét. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a legfőbb ügyésszel kapcsolatos módosítást azzal indokolta, hogy az interpelláció alapvetően a kormány ellenőrizhetőségét szolgálja.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.