A módosítás tartalmáról a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság sajtóreferense a lapnak annyit mondott: a jogosultság megállapításának minősítési rendszerén kell változtatni. A lap úgy tudja, hogy nem háziorvos, hanem egy külön testület állapítja majd meg, ki kaphat ingyenes parkolásra jogosító igazolványt, a meglévő kártyákat pedig mindenkinek meg kell majd újítania. A rendelet már egy éve készen van, csak "rejtélyes okból" fiókba került, most előveszik, egyeztetnek róla, és fél éven belül érvénybe léptetik - írta a Blikk.
Blikk: jövőre ígérik a parkolási csalások megállítását
Fél évig lehet még csalni a hamisított vagy fondorlatos úton szerzett mozgáskorlátozott parkolási igazolványokkal, a kormány a jövő év első felére ígéri azt a jogszabály-módosítást, amely a tervek szerint ellehetetleníti a visszaéléseket - írta a Blikk csütörtökön.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Keddtől Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.