Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének vezetője a Népszabadság szerint ötödikként Tamás Gáspár Miklóstól válhat meg.
Laki János és Mesterházy Miklós tudományos főmunkatársnak, Horváth Pál tudományos munkatársnak és Ferencz Sándor tudományos segédmunkatársnak mondott fel a közelmúltban Boros János, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének vezetője - írta a Népszabadság, amelynek információi szerint az ötödik távozó kutató Tamás Gáspár Miklós lehet, aki november végén tölti be 62. évét, így nyugdíjba küldhető.
A lap úgy tudja, az intézetvezető és Tamás Gáspár Miklós ezen a héten találkozott, a négy kutató pedig munkaügyi pert indít az intézet ellen. A Népszabadság szerint nem ezek lesznek az első perek, az intézetvezető előzetes minősítésén a huszonöt fős kollektívából ugyanis tizenöten nem feleltek meg, és ők egy pertársaság tagjaiként, illetve önállóan már perelnek. A lapnak Tamás Gáspár Miklós azt mondta: nyugdíjazását jogszerűnek, de méltánytalannak tartja.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.