Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott.
Kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik - jelentette be a kabinet döntését a kormányszóvivő. A rendelkezés 2011-től érvényes. Nagy Anna csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten hangsúlyozta: a munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott. Ennek több gyermek esetén a maximuma nyolc év. Az MTI kérdésére közölte, a 40 évbe képzési idő - sem szakiskolai, sem felsőfokú - nem számít bele.
A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy a kabinet az Országgyűlés elé terjeszti azt a tervezetet, amely szerint január 1-jétől munkanapok helyett naptári napokban fogják megállapítani azokat a határidőket, amelyeket a közigazgatási hatósági eljárásokban be kell tartani.
Ez több szempontból is előnyös azoknak, akik ügyet intéznek, hiszen így például nem fordulhat elő az, hogy egy hosszú hétvége után olyannyira elhúzódjon az ügyintézés, hogy abból az ügyfélnek nehézségei adódhatnak - tette hozzá Nagy Anna, megjegyezve, hogy az eddigi gyakorlat inkább a hivataloknak kedvezett, a mostani rendszer pedig sokkal inkább az ügyfeleknek fog.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.