A jelölés tényét az érintett is megerősítette - írja a lap, amely szerint a parlament ma választja meg a MÁV-bizottság tagjait. Az MSZP Göndör Istvánt, a Jobbik Korondi Miklóst, a KDNP Spaller Endrét, az LMP pedig Jávor Benedeket javasolja a testületbe, míg a két fideszes jelöltet a mai frakcióülésen véglegesíti a kormánypárt - teszi hozzá a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet: Manninger vezeti a MÁV ügyeit vizsgáló bizottságot
Manninger Jenőt jelöli a Fidesz annak a parlamenti bizottságnak az élére, amely a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. gazdasági helyzetéhez vezető, 2002 és 2010 közötti döntéseket vizsgálja - tudta meg a Magyar Nemzet.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.