szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyhangúlag támogatta a térség rendőri szervezetét most megbízottként irányító Takács Tibor ezredes főkapitánnyá kinevezését pénteki ülésén a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat közgyűlése.

A rendőri vezető arról beszélt a testület előtt: a meglévő jó eredményeket kívánja megőrizni és „még többet kihozni belőlük”. Utalt arra: a megyében több a bűncselekmény, a sorozatelkövetés és az utazó bűnöző.
   
Hatala József tábornok, országos rendőrfőkapitány a jelöltről elmondta: több éven át dolgoztak együtt, s Takács Tiborban határozott, karakteres vezetőt ismert meg, aki nyitott az új megoldásokra, az együttműködésre és kompromisszumra kész. A rendőri vezető - aki azt megelőzően a szomszédos Vas megyében volt rendészeti igazgató - október elseje óta megbízottként vezeti a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányságot.

Két nappal azt követően kezdte meg győri működését, hogy a megyei állománygyűlésen bejelentették: a belügyminiszter szeptember 30-i hatállyal felmentette beosztásából hivatali elődjét, a nyugdíjba vonuló Szabadfi Árpád dandártábornokot. A leköszönt rendőri vezetőnek a megyei Fidesz- és szocialista frakció is megköszönte a pénteki ülésen Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányi ténykedését. ,

A döntéshozatal után Takács Tibor arról beszélt: a kapitányságok élén nem tervez változást, ha a szervezetben „lesz mozgás, az felfelé történik”, ugyanakkor időszakosan átcsoportosít majd erőket olyan területekre, ahol viszonylag gyengébbek az eredmények. Ezek között említette  lakásbetöréseket és a gépkocsi-feltöréseket is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!