„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elutasítja a készülő új médiatörvényt. Véleményük szerint a médiát "egy alkotmányosan eleve kifogásolható konstrukciójú hatóság jogkörébe vonja", és ezzel a demokratikus nyilvánosság egészét fenyegeti.
A MÚOSZ elnöksége csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint alapvető kifogásaikat elküldték az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának november 30-án, de válasz ezekre nem érkezett. Felhívják a figyelmet arra, hogy a tervezet a média működésére vonatkozó hatósági korlátozásokkal a véleménynyilvánítás alkotmányos jogát sérti, e jog határait hatósági megítélés korlátai közé igyekszik szorítani.
Hozzáteszik: a sajtó egészét a független bíróságok ítélkezése alól "kiszervező", vagy a bírósági jogosultságokat hatósági jogosítványokkal megkettőző, a média tartalmi kérdéseiben is hatósági jogköröket létrehozó minden törekvés a demokratikus nyilvánosság, a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának súlyos megsértése.
Az újságíró-szervezet a közmédia és a médiafelügyelet intézményeit alapjaiban átalakító tervezet visszavonását és az alkotmányossági aggályokat is felvető törvényelemek újragondolását javasolja "a sajtó szabadságának európai normái alapján".
A MÚOSZ a sajtóbizottságnak korábban küldött levelében többi között azt írta: ha elfogadják a benyújtott tervezetet, a médiaalkotmányban általános deklarációként megfogalmazott normák konkrét hatósági megítélése és szankcionálása válik lehetővé.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?