szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ágh Péter, a Fidelitas elnöke szerint véget ér az az időszak, mikor a magyar kormány idegeneknek tekintette a határon túliakat.

Ágh Péter, a Fidelitas elnöke szerint a kormányváltással új fejezet kezdődött a nemzetpolitikában: az elmúlt fél év intézkedései azt üzenik, hogy a kormány egyetlen magyarról sem mond le. A Fidesz ifjúsági szervezetének vezetője ezek közül kiemelte a szomszédos országokban élő magyarok egyszerűsített honosítási eljárásának megteremtését, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) újbóli összehívását, a határon túli osztálykirándulások támogatását, a Bethlen Gábor Alap tervezett létrehozását, valamint azt, hogy június negyedikét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az Országgyűlés.

Ágh Péter szerint ezekkel a döntésekkel véget ért az az időszak, amikor az előző kormányok a kisebbségben élő magyarokat idegen állampolgároknak tekintették, a határon túli magyarok kifejezést pedig "szitokszóvá" akarták tenni. Így a 2004. decemberi, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után az idei az első év, amikor "nem kell szégyenkeznünk" - vélekedett a Fidelitas elnöke azután, hogy a szervezet elnöksége pénteken Budapesten tárgyalt az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) tagjaival.

Ágh Péter elmondta továbbá, hogy szombaton a Parlamentben ülésezik a kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Konferencia, amelynek a kormány a Máérthez hasonlóan új lendületet akar adni.

Sándor Krisztina, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács elnöke a sajtótájékoztatón közölte: döntöttek egy munkacsoport létrehozásáról, ebben a Fidelitas és a MIT tagjai megtárgyalhatják a határon túli magyarokat érintő ifjúságpolitikai kérdéseket.

Az egyeztetésen szó esett arról is, hogy a Fidelitas és a MIT közösen próbálja a romániai magyar fiatalok számára vonzóvá tenni az egyszerűsített honosítási eljárást - mondta Sándor Krisztina, hozzáfűzve: az üzenet középpontjában az áll majd, hogy miért jó magyarnak lenni.

Ágh Péter ezt azzal egészítette ki, hogy a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség internetes tájékoztató kampányt indít annak érdekében, hogy a határon túli fiatalok minél többet tudjanak meg az egyszerűsített honosításról és a kettős állampolgárságról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!