Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hét és fél kilogramm marihuánát találtak Röszkén egy osztrák autóbuszban, amely Koszovóból Ausztriába tartott; a 15 millió forint értékű kábítószert a hatóság lefoglalta - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtószóvivője pénteken.
Némedi Varga Éva tájékoztatása szerint a röszkei vám- és pénzügyőri hivatalnál a napokban jelentkezett belépésre egy osztrák autóbusz utasaival. A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján szigorított vizsgálatot tartottak. Az utasok és a két sofőr csomagjával leszállt a járműről, azonban két utazótáska gazdátlanul maradt a raktérben. A két sporttáska 9 csomagot rejtett, amelyben összesen 7,5 kg marihuánát találtak. A helyszínen történt meghallgatások során a táskákat senki nem vallotta magáénak.
A vám- és pénzügyőrség a 15 millió forint feketepiaci értékű kábítószert lefoglalta, valamint ismeretlen tettes ellen visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt eljárást indított. Ezzel a felderítéssel együtt az idén Dél-Alföldön összesen közel 400 kilogramm kábítószert foglaltak le a pénzügyőrök. A „forgalomból kivont” 324 kilogramm marihuána és több mint 70 kilogramm heroin feketepiaci értéke megközelítette az 1,6 milliárd forintot.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.