szerző:
MTI

A szocialisták felszólítják az államfőt, ne írja alá az új médiatörvényt.

Mesterházy Attila az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az Orbán-kormány antidemokratikus, az európai értékekkel szembemenő kormányzási és jogalkotási gyakorlata, a jogállamiság folyamatos durva megsértése mindinkább elszigeteli Magyarországot a nemzetközi porondon. Ebben a folyamatban a luxemburgi külügyminiszter nyilatkozata egyértelműen jelzi, hogy a magyarországi médiatörvény elfogadása meghaladja a nemzetközi közösség tűrőképességét - értékeli. (A luxemburgi külügyminiszter egy keddi interjúban bírálta a magyar parlament által aznap hajnalban elfogadott médiatörvényt. Jean Asselborn szerint az Európai Bizottságnak sürgősen fel kell lépnie a jogszabály ellen.)

Az MSZP elnöke szerint az Orbán-kormány nem felejtheti el, hogy az Európai Unió soros elnökeként különös figyelmet kell fordítani az európai értékeknek megfelelő kormányzásra. Az ellenzéki párt ezért határozottan felszólítja Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az új médiatörvényt, és azt küldje meg az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. Követelik továbbá, hogy a kabinet haladéktalanul vizsgálja felül eddigi kormányzási gyakorlatát és törvényhozási kezdeményezéseit. Az MSZP kezdeményezi azt is, hogy a parlamenti pártok részvételével január első felében tartsanak egy válságtanácskozást, amely meghatározza "a nemzetközi elszigetelődésből kivezető út eszközeit".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az utolsó utáni esély: sikerült petesejtet kinyerni az utolsó két északi szélesszájú orrszarvúból

Az utolsó utáni esély: sikerült petesejtet kinyerni az utolsó két északi szélesszájú orrszarvúból

Előbb a sznobizmus csúcsának tartották, utána végigment rajta a történelem

Előbb a sznobizmus csúcsának tartották, utána végigment rajta a történelem

Fotózzon főpolgármester-jelölt nélküli főpolgármester-jelölti kampánypultokat!

Fotózzon főpolgármester-jelölt nélküli főpolgármester-jelölti kampánypultokat!

A Puskás Akadémia meglepetésre megverte a Fradit

A Puskás Akadémia meglepetésre megverte a Fradit

A polgármesternek nem tetszett az időutazós színdarab, nem mehetett le a szombathelyi karnevál megnyitóján

A polgármesternek nem tetszett az időutazós színdarab, nem mehetett le a szombathelyi karnevál megnyitóján

Kína tiltakozik az importvámok emelése miatt

Kína tiltakozik az importvámok emelése miatt