Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kollégájának és a Szendrői Rendőrőrs járőreinek köszönheti életét egy 47 éves hídvégardói férfi.
Segítségkérő telefonhívás érkezett az Edelényi Rendőrkapitányság ügyeletére december 21-én az esti órákban. A bejelentő elmondta, hogy kollégáját a nap folyamán nem sikerült telefonon elérnie, ezért hídvégardói lakásához ment. Azonban hiába csengetett, kopogott senki nem reagált, viszont az ablakon át azt látta, hogy kollégája az ágyon fekszik mozdulatlanul. A rendőrséggel egy időben a a mentősöket is értesítette. A Szendrői Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre siettek.
Mivel a lakásba való bejutásra más mód nem volt ezért az udvar felé néző három szárnyú ablak külön álló szárnyát betörték, úgy vélték, hogy a lakásban fekvő férfit így tudják a legkönnyebben megközelíteni. A betört ablakon keresztül azonnal érződött az erős gázszag, ezért azonnal intézkedtek a lakóház áramtalanítására, illetve a gázcsap elzárására. Ezt követően az egyik járőr bemászott az ablakon, majd a beülőről kulcsra zárt bejárati ajtót kinyitotta. Ezek után a rendőrök az ágyon mozdulatlanul fekvő 47 éves férfit oldalfekvésbe helyezték, valamint a lakás minden ablakát kinyitották, hogy a gáz szag minél hamarabb kiszivárogjon, illetve a férfit haladéktalanul kivitték a lakásból.
Nem sokkal ezután megérkeztek a mentősök is, akik stabilizálták a férfi állapotát, majd kórházba szállították további vizsgála és ellátás céljából. A gázszolgáltató dolgozója a helyszínen azt állapította meg, hogy a fürdőszobában lévő gázmelegítő égéstermékének kivezető csöve hiányzik, így az égéstermék ( szénmonoxid) a lakás belterületébe szivárog. Az eset körülményeit az Edelényi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében folytatja, szakértő bevonásával.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.